// 2026. október 14., szerda // Helén

Maradj önmagad a társkeresők piacán

// HIRDETÉS

Ezt tanácsolja a marketinges, aki maga is meglepődött, hogy meghívták a Kofferben zajló Páratlan sorozatba.

Bár naponta márkázzuk magunkat, például marketinges fogással élünk akkor is, ha kicseréljük a profilképünket a Facebookon, profanizálásnak, megszentségtelenítésnek tűnhet piaci terminusokban beszélni a párkeresésről, párválasztásról – szabódott a pszichológia-, illetve közgazdász-képzettségű egyetemi tanár, Seer László múlt héten a kolozsvári Kofferben, ahol ő tartotta a Páratlan sorozat áprilisi előadását. 

A gazdasági szakkifejezésekkel nem a sorozat alapkérdésére válaszolt, miszerint Miért vagyok egyedül?, hanem inkább arra, hogyan változtathatunk ezen, ha a hosszútávú párkapcsolat a célunk. Vagyis hogyan pozícionáljuk magunkat a párkeresési piacon, ahol – vigyázat, durva szóhasználat következik – mi vagyunk a termék, magunkat szeretnénk eladni. 

 

Nem csoda, ha megrökönyödünk ezen a szóhasználaton, hisz már az is megdolgozhatja az önbizalmunkat, ha nem kapunk lájkot az új profilképünkre tíz perccel azután, hogy a régit lecseréltük. Pedig az, hogy a párválasztást nem kizárólag gazdasági szempontok határozzák meg, a nyugati történelemben relatív új, modernkori jelenség. Addig a fiatalok értékét a házasulandók piacán nagyrészt szüleik társadalmi státusa és anyagi helyzete határozta meg, a házasságoknak pedig inkább vagyonmegőrző és gyarapító szerepük volt, mint hogy romantikus kapcsolatot teljesítsenek ki.

 

 

Seer László a Kofferben | Fotók: Szabó Tünde

 

A marketing több társadalomtudomány kombinációja, működésében pedig olyan tág eszköztár, amellyel egy termék eladását lehet segíteni komplex piaci körülmények között. Ennek az eszköztárnak hat eleméről, folyamatáról mutatta meg Seer László, hogyan alkalmazható a párkeresésre.

 

1. Piackutatás

Két dolgot érdemes alaposan megismerni: saját magunkat kíméletlen őszinteséggel (melyek a főbb tulajdonságaim, melyek a számomra igazán fontos értékek), illetve magát a piacot. Inkább keressük meg azt a piaci szegmenst, amely megfelel a valós szükségleteinknek, mint hogy túlzottan alkalmazkodjunk a piachoz, hosszútávon ugyanis jobban megéri az őszinteség, mint hogy megjátsszuk magunkat egy piaci séma kedvéért.

 

Önmagunk és a másik alapos megismerése azért is fontos, mert a kutatások szerint azok a hosszútávú párkapcsolatok a sikeresek, ahol a két fél vallott értékei nagymértékben azonosak. A temperamentum hasonlósága is gyakori, de legmeghatározóbb az, ha a párt alkotó személyek önazonossága számára fontos értékek együtt járnak – hangsúlyozta a marketing szakember.

 

2. A termékfejlesztés

(csomagolás helyett mondjunk inkább újrakeretezést, rebrandinget) is csak azután következhet, hogy tisztába jöttünk saját magunkkal. Az alapos önismeret ugyanis elengedhetetlen a stabil önbizalomhoz, ami nélkül nem biztos, hogy tudjuk, mire van szükségünk: párkapcsolatra vagy terapeutára.

 

3. Az árképzéssel

kapcsolatosan is ugyanezt tanácsolta Seer László: értékesnek kell tartanunk magunkat, ne hagyjuk, hogy az első „vevő” szabja meg az árunk, mert akkor nagy valószínűséggel le fog értékelni minket, és diszkont áron ad tovább. Ha értékes vagy valaki számára, azt jelenti, hogy megtaláltad az ideális piacodat, mondja a marketinges, ha pedig nem értékel valaki, azt jelzi, hogy rossz helyen kopogtatsz, nem a saját ár- és értékkategóriádban.

 

 

Most is megtelt a Koffer, nem feltétlenül szinglikkel

 

4. Az értékesítési csatornák

megkeresése soha nem volt olyan könnyű, mint ma. Az elmúlt 300 évben folyamatosan olcsóbbá, könnyebbé, gyorsabbá vált kapcsolatot teremteni. Mivel ma rengeteg az imserkedési csatorna, jól kell tudni használni őket, figyelmeztet a szakértő: párt például ne a Facebookon keressünk, mert ott nem a személyt találjuk, hanem azt az imidzst, amelyet magáról kíván forgalmazni a nyilvánosságban.

 

Bár sokkal foglatabbak vagyunk, mint száz éve, a személyes csatornák pótolhatatlanok, ezért nem biztos, hogy célravezető a japán kormány kétségbeesett próbálkozása, hogy a párválasztást és családalapítást társkereső oldalak támogatásával ösztönözze. Több csatornát kell kipróbálni, ezt jelenti a multichannel marketing, és azt is érdemes nézni, melyik csatorna mennyire idő- és energiaigényes. A leghatékonyabb valószínűleg az, ha olyan társaságba járunk, amelynek tagjai a mienkhez hasonló értékrendet képviselnek, tulajdonságok szempontjából viszont változatos „kínálatot” nyújt.

 

5. Az a leghatékonyabb reklám,

ha magunkat adjuk, mert hosszútávon a kapcsolat egész embert kíván, imidzsből nem lehet megélni, tanácsolja a szakember, aki azoknak a kínai hölgyeknek a példájával rettent el, akik azzal futtatták fel a pekingi plasztikai sebészetet, hogy bőrfehérítéssel, lábszárhosszabbítással, szemhéjplasztikával akarnak maguknak európaiasabb külsőt faragni.

 

Ha viszont illúziómentes, reális képet népszerűsítünk magunkról, a visszautasítás sem lesz olyan feedback, amelytől megroggyan az önbizalmunk.

 

6. A hatékonyságmérés

nem Excell-táblázattal működik a párkapcsolatokban, de az agyunk mindenképp végez költségfelmérést, mert eleve így működik: egy rakás neurohormon méri azt, mennyire felel meg az elvárásainknak az a valóság, amivel szembesülünk. Például csökken a dopaminszintünk, ha rosszabbal találkozunk, mint amit elvártunk, és nő, ha jobbal. Ha nem is tudatosan, de kiértékeljük a másik fél viselkedését, teljesítményét, mentális könyvelést akkor is végzünk, ha ezt a kultúránk vagy a vallásunk tabusítja, ez egy neuro-pszichológiai tény – hangsúlyozta a pszichológia felé is nagyon nyitott marketinges.

 

Ezzel a mentális könyveléssel foglalkozik a társadalmi csere elmélete, ahol az értéket úgy számoljuk ki, hogy a jutalomból levonjuk a költséget, az előnyökből a hátrányokat. Kapcsolatainkat pedig úgy alakítjuk az elmélet szerint, hogy maximalizáljuk az előnyöket, és minimalizáljuk a költségeket. 

 

Presze nem olyan egoista módon, mint ahogy a kifejezések sugallják, mert a költséghatékonyságban egyensúlyra törekszünk: ha érzékeljük, hogy a másik rengeteget nyújt magából, akkor mi is hajlamosak vagyunk többet nyújtani. Ha ez a két félnél nincs egyensúlyban, hosszú távon problémaként fog jelentkezni, de az is, ha az egyensúlyi pont alacsony szinten áll be: egyik fél sem áldoz túl sok időt és energiát a kapcsolatra.

 

 

Seer László egyúttal az alig húszéves viselkedési közgazdaságtanba is beavatott minket, amely a pszichológia terminusaival, modelljeivel igyekszik megérteni a szervezetek viselkedését, és ezt egyre sikeresebben teszi. Herbert Simon dolgozta ki az alafeltevését, a korlátozott racionalitás elméletét, amely szerint ugyan racionálisnak hisszük magunkat, de csak egy bizonyos szintig vagyunk azok. 

 

Például az időnk és az idegrendszeri kapacitásunk is túl korlátozott ahhoz, hogy minden ingert, adatot tudatosan dolgozzunk fel, hogy mindig minden döntésünk minden aspektusát átgondoljuk. Emiatt a racionális nem egyenlő az optimálissal a viselkedési közgazdaságtanban, vagyis nem mindig a racionális (értelmes, konzisztens, előrelátó) döntés a legjobb döntés. 

 

Első randin nem szoktuk megkérdezni, milyen a másik fél vércsoportja, mekkora egy bizonyos fehérje előfordulási aránya a családfájában, pedig ezzel racionálisan, előrelátóan tudnánk családot tervezni vele. Elsőre az elköteleződés sem tűnik racionálisnak: a hosszú távú kapcsolatban nagyobb az esélye annak, hogy ráununk a másik félre, a biológia szerint az utódnemzés sikeresebb, ha több partnerünk van.

 

Kutatások viszont kiderítették, hogy az elköteleződés hosszú távon áthuzalozza az idegrendszerünket. Jelentőségteljes, stabil, bensőséges kapcsolatokban úgy hasonul egymáshoz a két fél idegrendszere, hogy az segít a nehéz problémák, a rengeteg kihívás megoldásában. Nemcsak a romantikus, hanem a generációk közötti kapcsolatokban is így működik az emberi idegrendszer. Kiterjedt és longitudinális kutatások pedig azt is bizonyították, hogy a boldogságérzetünkhöz az ilyen stabil és bensőséges, jelentős kapcsolatok járulnak leginkább hozzá – ismertette Seer László.

 

A marketingszakértő szerint viszont egyelőre nincs olyan elmélet, amely helyettesíthetné a romantikát a párválasztásban, és nem is szeretné megélni azt a világot, amelyben esetleg majd lesz.

 

Ha ez a pár elméleti fogódzó túl kevés, és az olvasó több konkrétumra vágyik, annak Amy Webb röpelőadását ajánljuk arról, hogyan használt adatbázisként egy társkereső oldalt arra, hogy matematikai módszerekkel megtalálja a számára igazit:

 

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS