// 2026. szeptember 15., kedd // Eniko, Melitta

Románia beteg

// HIRDETÉS

Andrei Pleşu a tőle megszokott eleganciával darabokra tépi a román politikai osztályt.

„Hogyhogy beteg Románia? Áruló! Eladtad a nemzetedet és a hazádat! Az idegenek és a szabadkőművesek eszköze vagy! Nyomorult elitista!” – ilyenféle reakciókra számítok az olvasók jelentős részétől, azoktól, aki egyfajta hashajtóként, kitörési alkalomként, szennybe hempergetésem ürügyeként, harcias „imázsépítési” lehetőségként várják a szövegeimet, fensőségesen uralva a fórumokat. Nos, igen! Szerintem Románia beteg.

És ha meg akarjuk gyógyítani, akkor a helyes diagnózis felállításával kell kezdenünk. Számomra a hazafiság nem fröccsözési és szájtépési kérdés, könnyes önámítás, hanem az aggodalom és erőfeszítés megfelelő adagolása. Nem trikolóros pizsamába kell bújni, nem szomorúan provinciális szlogenekre kell elpazarolni a tehetséget, hanem józanul körül kell nézni, rá kell tapintani a fájó részekre, időben meg kell találni a halálos mikrobát. Ebben az erőfeszítésemben nálamnál nagyobb szövetségesekre támaszkodhatok:

Eminescu: „De, uraim!

Szégyellem, hogy román vagyok!

Ám miféle román? Olyan román, aki ki akarja sajátítani magának a hazafiság és a nemzethűség monopóliumát, kiváltságát – ilyen díszromán szégyellek lenni. A nemzethez tartozást szívvel kell érezni és nemcsak szájjal mondani. Ritkán szokás kimondani, amit mélyen érez és tisztel az ember! Az ősi hébereknek nem kellett kimondaniuk istenük nevét! A félműveltek és felületességeik szeretete nélkül szeretem a román népet.” (Din manuscrise, Opere, vol. IX, p. 459-460) (Kéziratokból. Összes művek, IX. köt., 459-460. o.) Caragiale: „Fiatalember, hazád legyen annyira drága és szent, mint édesanyád! Lelked mélyéből szeresd és tiszteld! Az iránta érzett szeretetedet és tiszteletedet sohase hangoztasd, azzal ne kérkedj. Sőt, jogod és kötelességed gyűlölni, ütni, vágni azokat a gazember testvéreidet, akik ahelyett, hogy szeretnék és tisztelnék, mint egy nyugodt, becsületes és szigorú anyát, úgy udvarolnak, hízelegnek neki és rajongják körül, mint egy kacér, bolond, aprításra alkalmas vénasszonyt.” (Universul, 1899. szeptember 24., Notiţe critice/Kritikai felgyegyzések). Szintén Caragiale: „A siker elemei (Romániában – a szerz.): az összes népszerű gondolat és megfogalmazás körülrajongása, melyeket mindenki automatikusan vagy utánzás okán meg szokott tapsolni, nevezetesen: román ifjúság, román gazdaság, román nő, román paraszt, román munkás, román királyság és a többi, és a többi – általában üres frázisok, sarlatán patetikusság,

hazafias, nemzeti, román ugatás –

egy szóval, szeszély…” (apud I. L. Caragiale, Despre lume, arta şi neamul românesc, de, Dan C. Mihăilescu) (I. L. Caragiale: A világról, a román művészetről és nemzetről, Dan C. Mihăilescu kiadásában).

Ezeket a szövegeket már közzétettem korábban, más, hasonló és szintén nagy románoktól származó idézetekkel együtt, Dimitrie Cantemirtől Ion Ghicáig, Octavian Gogától Emil Cioranig. Nem használ! De mindazt, ami jó ideje ebben az országban történik, érdemes veszélyes tünetegyüttesként jelezni, a hóbortos „dáko-románok” dacára, akik számára a fellengzős eltévelyedés az ősi vitézség egyik formája. Íme, a látható „bibik”:

1. A politikai osztály csúcsán állók többsége nem az építkezésre és vízióra összpontosít, hanem a hasznos igazodásra és arra, hogy megszedje magát.

2. A politikai osztály tagjainak szinte mindegyike több területen is hiányosságokkal küszködik: román nyelv, szónoki ügyesség (amit általában demagóg túltengéssel helyettesítenek), karizma, tisztesség, stílus.

3. Legtöbb politikai sztárunk mögött csak jelentéktelen életrajzokra bukkansz. Mielőtt beléptek volna a „közösségi arénába”, nem mutattak fel semmi különöset, semmilyen alkalmasságot valamilyen úgy-ahogy hiteles ágazatban. Röviden, semmi különöset nem tettek az életben, ezért kétségbeesetten kapaszkodnak tisztségeikbe, mert tudják, hogy ezek nélkül a kvázi-semmiségbe térnek vissza.

4. A versengő pártok, akár „jobboldaliak”, akár „baloldaliak”, doktrínai rozogaságban szenvednek, így nem kényszerülnek következetességre, felelősségtudatra, tisztességes viselkedésre. Általában véve érdekek és sógorkomaságok, bandák és cinkosságok önkényes összefonódásáról van szó, nehezen elfogadható (és megszavazható…) politikai és intellektuális középszerűség közepette.

A dolgok az úgynevezett politikai osztályon kívül sem világosabbak. Másodrangú emberekből lesznek „médiahősök”, harmad- és negyedrangú emberek ostoba lelkesedése révén, és a fordítottja is igaz, nagyjából rendben lévő embereket, akiknek teljesítménye némi tiszteletet érdemelne, hipochondriák és hasznos „számítások” által irányított nagyon hangos semmirekellők sároznak be serényen. Kertelés nélkül folyamodnak kézenfekvő címkézésekhez. Ha nem tetszel nekik,

a „hazafiak” elmondanak hazaárulónak és leköpködnek az utcán, vagy elégetik a könyveidet.

Az okos fiúk pedig, akik érzik, hogy merre fúj a „politikai korrektség” szele, lenáciznak, lefasisztáznak és lelegionáriusoznak. Egy normális országban a legnagyobb ellenzéki pártot nem vezethetné egy szinte bájosan fajsúlytalan kisasszony, mint ahogy a kormánypárt sem tarthatna meg az élén vád alá helyezett és sorozatban elítélt személyeket. Egy normális országban egy olyan alak, aki életét trendi gesztikulációkra fecsérelte (Mircea Toma – a szerk.), nem engedhetné meg magának, hogy – nevetséges szofizmusokhoz folyamodva – egy Blandianával vagy Liiceanuval birkózzon. És egy olyan alak sem merne lekezelően beszélni Nicolae Manolescuval, mint Teodor Atanasiu (egy amolyan darabos senki).

Egy normális országban sohasem kellett volna olyanokról hallanunk, mint Maria Grapini, Cristiana Anghel, Mirel Palada, Ninel Peia, Olguţa Vasilescu, Gheorghe Funar és sok-sok más, hasonló elegyből készült alakról. Nem lehetett volna egy öregedő törtetőből (Călin Popescu Tăriceanu – a szerk.) az állam második legfontosabb embere. Nem kerülhetett volna az elnöki tisztségbe a beképzeltség három formája: „Regionális vezér és helyi Havel vagyok.” (Emil Constantinescu – a szerk.), „Én vagyok a legjobb kapitány, elnök, miniszterelnök.” (Traian Băsescu –a szerk.), „Én vagyok a magasságos elnök és azt akarom, hogy vigyék a nagykabátomat és egy kis magánüdüléssel kötném össze a hivatalos látogatásaimat.” (Klaus Iohannis – a szerk.).

Egy normális országban nem lett volna miniszterelnök

egy ravasz bohóckodásra és az osztályterem végéből eleresztett viccelődések kategóriájába tartozó ronda beszédekre szakosodott későn érő tinédzser (Victor Ponta – a szerk.). Egy normális országban nem eshetett volna meg, hogy majdnem a szerencsétlen Vadim legyen az elnök, akit ráadásul még félműveltek egész seregei csodáltak „tudósemberként”, nagy költőként és nagy hazafiként. Egy normális országban a pátriárkából nem lehetett volna doctor honoris causa a… Műegyetemen és nem mondana ünnepélyes köszönetet a szóvivőjén keresztül mindenkinek, aki hajlandó hízelegni neki (Topârceanu szavaival élve: mintsem hogy mindenféle furcsa figurák, „Gipsz Jakabok vagy Senki Bélák” dicsérjenek, inkább senki.)

Egy normális országban kétszer is meggondolnánk, mielőtt a Zelea Codreanu és Virgil Măgureanu által határolt spektrumból gyűjtenénk be „liberálisokat” és kevésbé csodálkoznánk, amikor egy nagy keresztény hazafi a nemzeti „konszenzusról” prédikál (mint hajdanán halálos „ellensége”, Ion Iliescu), de előtte még súlyos fenyegetésekkel illeti a „rágalmazóit” („Ne higgyék, hogy végeztek velem!”, „A földhöz fogom őket teremteni!” stb.). Egy normális országban egy olyan újságírónak (Robert Turcescu – a szerk.), aki méltósággal kivonul a médiából, részletek elárulása nélkül azt sugallva, hogy állítólag „fedett tiszt” volt, nem lenne idege hirtelen elindulni a főpolgármesterségért, egy olyan volt elnök támogatásával, aki drasztikusan megbélyegezte be nem vallott fedett tiszti „minősége” miatt az egyik volt miniszterelnököt (Victor Pontát – a szerk.).

A haza patológiáját nem lehet egyszerű újságcikkekbe összefoglalni. A zűrzavarosság terén vannak hagyományaink és szép távlataink is. De sohasem késő elgondolkodni egy kicsit, némán leltárba venni a károkat és imádkozni a Gondviselés gyors segítségéért. A „nemzet megváltásához” valamivel többre van szükség, mint egy katedrálisra…

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó forrása: menshealth.com

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
Főtér

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek
Krónika

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek

Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.

A családi ebéd közbeni megfontolt politizálás hasznáról
Főtér

A családi ebéd közbeni megfontolt politizálás hasznáról

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan
Székelyhon

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan

Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon
Krónika

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon

Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.

Hajnali háromkor állították meg a rendőrök, s nem hiába
Székelyhon

Hajnali háromkor állították meg a rendőrök, s nem hiába

Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS