Nagybaconban is vereséget szenvedett a magyar nyelv és a normalitás

Pert vesztett az önkormányzat, letakarták a Községháza feliratot.
Hirdetés

A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán.

Az épületben egy ideje a kultúrotthon rendezkedett be, ezért a felirat elé egy molinót húztak ki, amelyen két nyelven jelenik meg a művelődési ház felirat. Simon András, Nagybacon polgármestere emlékeztetett, a Kovászna megyei prefektúra már évekkel ezelőtt felszólította az önkormányzatot a felirat eltüntetésére, majd pert is indított.

„Két éve pereskedünk, és a napokban kaptunk a törvényszékről egy értesítést, hogy a felirat nem törvényes. Közölték továbbá, hogy a megyei főépítész szerint az ingatlan nem szerepel a műemlékjegyzékben. Ezt mi is csak most tudtuk meg, hiszen korábban úgy volt, hogy felveszik a listára. Ezek után arra jutottunk, hogy nincs értelme a további fellebbezésnek, hiszen elveszítettük a hivatkozási alapot is” – mondta el a Krónikának Simon András.

Az elöljáró emlékeztetett, három évvel ezelőtt az akkori Kovászna megyei prefektus több polgármester ellen pert indított, mert a hivatalra kitűzték a székely zászlót, vagy a homlokzatokon nagy betűkkel csak magyarul szerepel a községháza, illetve városháza felirat.

Hirdetés