A győztes mindent visz Gyergyóban?

Az MPP-be szivárognak át a Néppárt egyébként sem túl erős helyi szervezetéből.
Hirdetés

Az Erdélyi Magyar Néppárt gyergyószentmiklósi szervezetének három meghatározó személyisége a Magyar Polgári Pártban folytatja tevékenységét – írja a Székelyhon portál. 

A meghatározó személyiség itt a Néppárt városi szervezetének korábbi elnökét és alelnökét, Antal Szabolcsot és Szőcs Gábort jelenti, valamint Tusa Szilárdot, akik azt remélik, így legalább részben megvalósulhat a pártok összefogása Gyergyószentmiklóson. 
 
Ráadásul az MPP polgármester-jelöltjében, Nagy Zoltánban látják a város fejlődésének zálogát. Vagyis nem értenek egyet azzal, hogy a Néppárt Nagy Istvánt, a városi jegyzőt jelölte a tisztségre.
 
Az RMDSZ is visszaléptette szentmiklósi jelöltjét a múlt hét végén, annyira rosszul állt a március végén kiszivárgott közvélemény-kutatásban, amelyet az MPP-s Nagy Zoltán toronymagasan vezet. A Néppárt önkormányzati listájára akkor mindössze 4,1 százalék szavazott volna, az MPP-ére 23,9 százalék, az RMDSZ-ére 41,2 százalék. 
 
A Néppárt négy éve nem jutott be a gyergyószentmiklósi önkormányzatba. Április elején a helyi szervezet azt jelentette be, hogy önálló listával készül az idei önkormányzati választásokra, de még akkor is kereste a megegyezést a helyi MPP-vel.

Hirdetés