Helyet adna riválisainak megyei listáján a bihari RMDSZ

Az EMNP-nek azonban vannak fenntartásai.
Hirdetés

A rivális magyar pártok képviselőjének ajánlotta fel a megyei tanácsosjelölt-listáján szabadon hagyott nyolcadik helyet a RMDSZ Bihar megyei szervezetének küldöttgyűlése.

Pásztor Sándor, a szövetség megyei tanácselnök-jelöltje (képünkön) hangsúlyozta, idén nem pártalapon, hanem a korábbiaktól teljesen eltérő értékrend szerint állították össze a listát. Úgy érzi, most minden réteg képviselve van azáltal, hogy az egyházak, civil szervezetek, a szórványvidék vagy éppen az ifjúság is delegált jelöltet az „összmagyar, konszenzusos” névsorhoz.

A kilencedik helyen egyébként a roma kisebbséget Lakatos János képviseli, a nyolcadik helyről pedig az elkövetkező napokban fognak tárgyalni. A szövetségnek egyébként jelenleg hét tanácsosa van a megyei önkormányzatban. „Az RMDSZ-en kívüli magyar pártok eddig képtelenek voltak bejutni a megyei vagy a váradi tanácsba. Ezzel a magyarság egy helyet veszített” – indokolta döntésüket Pásztor.

Meglátása szerint ez problémát jelent, ezért is „húztak most vonalat”, és úgy vélik, hogy pár ezer szavazattal a nyolcadik hely is hozható a helyhatósági választásokkor. Pásztor így gyakorlatilag a sajtón keresztül invitálta megbeszélésére a magyar pártokat, hogy maximalizálni tudják a képviseletet. „Ha ez nem jön össze, akkor azt a helyet átugorjuk és a jelenlegi kilencedik helyezett lép egyet előre. De én az utolsó pillanatig tárgyalni akarok, és úgy gondolom, hogy van esély a megegyezésre” – tette hozzá Pásztor.

Hirdetés

Az RMDSZ-szel évek óta vitázó Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyébként korábban bejelentette, saját listával készül az önkormányzati választásokra, Bihar megyei vezetőjük, a megyeitanácselnök-elnökjelölt Csomortányi István viszont nem zárkózik el a tárgyalástól. „Állunk elébe” – fogalmazta meg a Krónikának, de rögtön kitért az aggályaira is, mégpedig arra, hogy felméréseik szerint ezúttal két jelöltet is be tudnának önállóan juttatni a megyei tanácsba.

„Az RMDSZ hátránnyal indul a korrupciós ügyei miatt” – mutatott rá.

Hirdetés