A Néppárttal viszont még a helyi együttműködések is meghiúsultak. A polgáriak „japán csodafegyvert” vetnek be a kampányban.
A Magyar Polgári Párt egy helyet kap az RMDSZ Kolozs megyei jelöltlistáján – ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be Csoma Botond, a szövetség, illetve Keizer Róbert, a polgári párt megyei vezetője. Apró szépséghiba, hogy a polgáriak a megyei lista hatodik helyét kapják, ami a jelen állás szerint – öt magyar tanácsos van a megyei önkormányzatban – nem számít kifejezetten befutónak.
Csoma emlékeztetett, hogy legutóbbi alkalommal százegynéhány szavazaton múlott a hatodik mandátum sorsa – azt remélik, hogy ezt most az együttműködésnek köszönhetően sikerül abszolválni. A két szervezet közös listán indul azokon a településeken, ahol a verseny veszélyeztetné a magyar képviseletet, olyan helyeken azonban, ahol ez a veszély nem áll fenn, „helye van a versenynek” – fogalmaztak.
Csoma Botond a legfőbb célként a fiatalok elvándorlásának megállítását, az itthonmaradás feltételeinek megteremtését tartja – ezért a hangsúlyt, a polgáriakkal együtt, a gazdasági, megélhetési kérdésekre helyezik.
Megerősíti, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal minden szinten meghiúsult az összefogás lehetősége. Ennek példájaként említi Bánffyhunyadot, ahol az RMDSZ és az EMNP helyi szervezeteinek sikerült megegyezni arról, hogy a néppártiak a második és az ötödik (befutónak számító) helyet kapják a listán, cserébe a néppártiak támogatják a szövetség jelöltjét az alpolgármesteri tisztségre – a megegyezés azonban kútba esett a Néppárt megyei vezetőségének ellenállása miatt.
Az RMDSZ Kolozs megyei elnöke azt is megemlíti, hogy a Néppárt kérése az volt, hogy Fancsali Ernő legyen jelen a városi jelöltlistán, de ezt ők elutasították, mert úgy gondolják, hogy az egyházak által javasolt, szintén Néppárt-tag Gergely Balázs második (befutó) helye révén már megvalósult egyfajta összefogás. Kérdésünkre, hogy ennek tulajdonítja-e az EMNP döntését Fancsali polgármesterjelöltként való indításáról, igennel felel, sőt hozzáteszi, szerinte ennek az esetnek tulajdonítható a bánffyhunyadi összefogás meghiúsulása is.
A sajtótájékoztató legkülönösebb mozzanata azonban nem a magyar összefogás, hanem a gazdasági fejlődés témaköréhez kötődik. Keizer Róbert megyei MPP-elnök ugyanis beszámolt arról, hogy a tervek szerint japán csúcstechnológia segítségével lendítenék fel Kolozs megye gazdasági életét, és ebből a szórványmagyarság is profitálna. Keizer hangsúlyozza, hogy baráti szálak fűzik a japán kereskedelmi kamara elnökéhez, akivel biomassza-üzemek működtetéséről tárgyalnak (az együttműködés több évre nyúlik vissza), mert a biogazdaságban, az olcsó energiában kiaknázatlan lehetőségek rejlenek.
Keizer méltatja a második világháború utáni japán gazdasági csodát, az atombomba okozta sokkból való felépülést, és azt is megjegyzi, hogy kevesen tudják, de Kolozsváron mintegy 80 japán él. Arra a kérdésre, hogy pontosan miben is állna az MPP-s bábáskodással megvalósuló japán projekt lényege, Gyulakutával példálózik, ahol egy stratégiai befektetéssel újjáépítenék a még Ceaușescu idejében elkezdett hőerőművet. „Mélyfúrásokra van szükség” – jelenti ki, például sósfürdők létrehozásával.
Abban megegyeznek, hogy a legfontosabb: minden magyar érdekeltségű településen legyenek munkahely-lehetőségek – egy közös, erősebb magyar frakciónak pedig ebben lehet szerepe.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.