Jönnek az elektronikus bérletek

Kolozsváron lehet már kártyára digitalizált közszállítási bérletet, sőt jegyeket is venni.
Hirdetés

Március 28-tól már olyan elektronikus kártyát venni Kolozsváron, amelyre nevesített és anonim bérletfajtákat, illetve különböző jegytípusokat lehet vásárolni – közölte a városi közszállítási vállalat (CTPCJ). Ezeket a kártyákat a buszokon, trolikon, villamosokon hónapok óta látható érzékelő elé kell helyezni mintegy két másodpercig, amíg a készülék nem jelzi, hogy érvényesített az utazást.

A nevesített kártya 5 lejbe kerül, és a vállalat központi székhelyén (21 Decembrie 1989 sugárút, 79A szám), illetve a Május 1 téri kirendeltségén lehet megvásárolni. Emellett beszerezhető a polgármesteri hivatal tájékoztató irodájában (Mócok útja 7), az Írisz, a Hajnal, a Dónát negyedi, valamint a szamosfalvi kerületi polgármesteri hivatalokban.
 
Nem nevesített kártya 3 lejért váltható ki az alábbi megállókban lévő jegykiadó automatáknál: Someşul, Constanţa, mindkét Unió utcai megálló, a magyar színházi megálló, Flora tér, Minerva, Monostori út, Primaverii, Ciobanului, Regionala CFR, Mihai Viteazu Vest, Agronomia, Izlazului, Sora, Kolozsvári Rádió, I.P.Voitesti Sud, Napoca szálló, 14 Iulie tér, Petuniei, Borsec N, A.Vlaicu, Aeroport Nord, Cămin Someşeni, Iulius Mall Est, Calvaria, Plopilor Sud, Uzinei Electrice, Zorilor, Cipariu Est, Dunării Nord, Malinului Est, Traian-híd, Crinului, ERS CUG és Sörgyár.
 
A nevesített kártyákra egynapos, háromnapos, heti és havi nevesített bérletet lehet feltölteni 12 és 125 lej közötti árban. Az egy, két vagy minden vonalra szóló bérletek mellett újdonság a bármelyik vonalon egy hónapra 60 vagy 120 utazásra jogosító bérlet 60, illetve 84 lejért. Az anonim kártyákra 24 és 72 órás, valamint egy hónapos bérletet lehet vásárolni, amellyel bármelyik vonalon lehet utazni. Ezek 13, 23, illetve 155 lejbe kerülnek. Mindkét típusú kártya három évig érvényes.
 
Többféle jegytípussal is feltölthetjük a kártyánkat: az egy járművön egyszeri utazásra jogosító jegy két lejbe, az akár több járművön de legtöbb 30 percig való utazásra jogosító jegy szintén két lejbe kerül, a négy lejes jeggyel pedig 60 percig utazhatunk.

Hirdetés