Megállapodott az EU Törökországgal

Vasárnap életbe is lépne a migrációs egyezmény. Aki ezután illegálisan érkezik Görögországba, visszaküldik Törökországba.
Hirdetés

Megállapodtak az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezményről az uniós és a török vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. A volt lengyel kormányfő a Twitteren közölte, hogy egyhangú megállapodás született  a tanácskozáson.

A tárgyalások sikeres lezárásáról számolt be Taavi Roivas észt miniszterelnök is, aki szerint az egyezmény fordulópontot jelenthet a menekültválság kezelésében. Mint hangsúlyozta, döntő fontosságú az elfogadott alkuban foglaltak azonnali végrehajtása, amelyhez a felek mindegyikének hozzá kell járulnia.
 
Az uniós csúcstalálkozó résztvevői szintén ma állapodtak meg az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény módosított szövegéről – jelentette be Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.
 
Hollande, Merkel és Ciprasz tárgyal
 
Francois Hollande francia államfő, Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő külön egyeztetése a kétnapos csúcson | A kép forrása Donald Tusk hivatalos Facebook-oldala
 
Tájékozott források korábban azt közölték, hogy Davutoğlu kész elfogadni a kompromisszumos megállapodástervezet jelenlegi szövegét, amelyet hosszas egyeztetés után bocsátottak vitára az uniós vezetők tanácskozásán.
 
Preben Aamann arról tájékoztatta a helyszínen lévő újságírókat, hogy a tervek szerint március 20-án lépne hatályba a migrációs egyezmény, amelynek értelmében ezt követően 
 

visszaküldenék a Törökországból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. 

Egy név nélkül nyilatkozó török illetékes később ezt úgy egészítette ki, hogy maga a visszatelepítés, azaz a migránsok Törökországba való visszaküldése április 4-én kezdődik majd.
 
Az egyezmény vasárnapi életbe lépéséről szóló dátumot Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök is megerősítette a Twitteren.
 
Az elfogadott megállapodástervezetben állítólag kiemelték, hogy a menedékkérők ügyét minden esetben egyénileg kell elbírálni, valamint arra is kitértek, hogy az érintettek Törökországba történő visszaküldése a nemzetközi jogi kötelezettségek betartásával történjen.
 
A Törökországban lévő szíriai menekültek ellátásához a már felajánlott hárommilliárd eurón felüli további uniós pénzügyi támogatás kérdéséről abban egyeztek meg, hogy arra 
 

kizárólag a már elfogadott összeg felhasználása után kerülhet sor.

A dokumentumban hangsúlyozták, a Törökországgal szembeni uniós vízumkényszer eltörlése kizárólag akkor lehetséges, ha Ankara eleget tesz a vonatkozó előírások mindegyikének. A javaslatcsomag értelmében 
Törökország június végéig megnyithatja a költségvetési fejezetet az uniós csatlakozási tárgyalásokban.
 
Az uniós és török vezetők március 7-i csúcstalálkozóján Ankara további pénzügyi támogatást kért az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások felgyorsítását kérte, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben. 
 
A törökök felajánlották, hogy ezért cserébe visszafogadnák az országból az egyezmény hatályba lépése után illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

Hirdetés