// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A PKE válsága nem érinti az intézmény hallgatóit

// HIRDETÉS

Szakok szűnnek meg, de minden egyetemi hallgató befejezheti a tanulmányait a Partiumi Keresztény Egyetemen.

Nem kell attól tartaniuk a magyar állami támogatással működő nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) diákjainak, hogy nem fejezhetik be a tanintézetben elkezdett tanulmányaikat – jelentették ki az egyetem újonnan megválasztott vezetői egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az eseményen az egyetemi szenátus decemberben megválasztott elnöke, Fodor Attila és a múlt héten megválasztott rektora, Pálfi József válaszolt az újságírók kérdéseire. Pontosították: a megválasztott rektor mandátuma akkor válik hivatalossá, ha a minisztérium rendeletben erősíti meg a Nagyváradon hozott döntést. Elmondták: az egyetemi struktúra karcsúsítása arra vonatkozhat, hogy a következő tanévben

nem indulnak egyes olyan szakok, amelyek eddig szerepeltek az egyetem kínálatában.

„Ha egy hallgató beiratkozott, és most másodéves lesz egy olyan szakon, amely nem indul ősszel, az egyetemnek kötelessége gondoskodni arról, hogy befejezhesse a tanulmányait” – jelentette ki Fodor Attila.

A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn. Amint az alapítók tanácsának elnöke, Tőkés László korábban közölte, az intézmény mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel a rossz gazdálkodás következtében.

Az egyetem karcsúsítási tervét április közepéig kell elbírálnia a magyar állam erdélyi felsőoktatási támogatásait kezelő Sapientia Alapítványnak. Ezután válik véglegessé az az intézkedéscsomag, amely a vezetők reménye szerint az intézmény gazdálkodásának a stabilizálásához vezet.

Pálfi József úgy fogalmazott, hogy a válságot az új vezetők nem az intézmény végének, hanem az intézményépítés fordulópontjának tekintik. A rektor pontosította: nem a magyarországi finanszírozó felé nem tudnak elszámolni a támogatással, hanem a hitelfelvételek és az egyetem korábbi vezetésének a felelőtlen gazdálkodása miatt

„házon belül adódtak” a problémák.

A rektor jó hírként közölte, hogy jó ütemben haladnak az egyetem új épületének az építési munkálatai, és az új tanévet már az új egyetemi székházban kezdhetik. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) ugyanis jelenleg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki székházában működik. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.