Élőszoborral és élő beszélgetéssel indult a Saul fia kolozsvári diadalútjára

Oscaros ünneplés próbált meg felszabadítani az alól az érzelmi blokkoltság alól, amit a film sonderkommandósai sikeresen átültettek a mozi közönségére.
Hirdetés

Oscarral, pontosabban Oscar megbámulásával indult a Saul fia film gálavetítése a kolozsvári Győzelem moziban. Sokan elsőre azt hittük, csak egy nem túl pontos, de annál nagyobb makettet állítottak a filmvászon elé, de ha néztük pár másodpercig, leesett, hogy ez egy élőszobor. És egyből belénkhasított a kérdés, hogy ezt most minek?? 

Nagyon örülünk, hogy a film Oscar-díjat nyert, de a szinte meztelen élőszoborral túlhangsúlyozott testiség és megjátszottság kifejezetten ízléstelennek tűnt a Saul fia előtt. Mert a film nagyonis élethűen, de nem halálpornóként mutatja meg azt az egyszerre kaotikus és célorientált tevékenységsort, amelynek egyetlen célja a testek gyári felszámolása mindenféle szinten, még nyelvileg is.
 
 
„Oscar” szerencsére nem tért vissza a film után, Molnár Levente színész viszont igen. A filmben Saul barátját alakítja, péntek este pedig úgy válaszolt egy filmkritikus hölgy és a közönség kérdéseire, hogy közben folyamatosan tolmácsolta is magát románról magyarra és fordítva. Miután épp hogy leszállt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadáról, ahol aznap este három szerepet is alakított az Őfelsége pincére voltam című darabban.
 
Nemcsak ő volt fáradt, az az igazság, hogy a Saul fia a nézőket is rendesen megdolgozta. Ennek tudatában kért bocsánatot a színész az elején: szerinte nem kellene az utolsó (stáblista utáni) filmkocka után egyből felkapcsolni a fényeket a moziban, inkább hagyná a nézőket még egy kicsit egyedül a filmmel.
 
Ő maga „természetes” módon került be a filmbe, fotókat, majd videót küldött magáról a rendezőnek, végül személyesen is találkoztak Nemes Jeles Lászlóval és Röhrig Gézával, illetve az operatőr Erdély Mátyással és a castingrendezővel. A casting egy teljes napi munkát jelentett, amelynek a végén meghívták őt a csapatba. Utána az is motiválta Molnár Leventét, hogy érezte, az alkotók száz százalékosan benne vannak abban, amit csinálnak, munkájával pedig ő is ezt az érzést akarta kelteni bennük.
 
Abraham, akit Molnár Levente alakít, és Saul korábbról ismerték egymást, mint ahonnan a film cselekménye indít, és barátok voltak azelőtt is, hogy ilyen irgalmatlan helyzetekbe kerültek volna, ezen a vonalon dolgoztak a rendezővel – válaszolta a kérdésre, hogy lehetséges volt-e a sonderkommandósok között olyan érzelmi viszony, mint a barátság. Saul barátjának nevezte el a sajtó az általa alakított szerepet, a film viszont úgy mutatja be a megszakítás nélkül dolgozó halálgyárat, mint ami nem hagy helyet (és időt) emberi megnyilvánulásoknak, viszonyoknak. Ráadásul Abraham úgy próbál vigyázni Saulra, hogy nem érti és nem helyesli annak célját, hogy eltemesse a halott fiút.
 
Molnár Levente
 
Az egyik legnehezebb dolog a teljes forgatás alatt nemcsak Molnár Levente, hanem a teljes szereposztás számára, hogy ne lágyuljon meg a térdük, amikor bemennek és dolgoznak egy ilyen díszletben. Arra kellett vigyázni, mondta, hogy a környezet ne érintse meg és ne lágyítsa el az embert, hogy ne adjon teret azoknak az érzéseknek, amelyek meggátolják a színészi munka elvégzésében. Nem poszttraumatikus élményekből, az előzetesen gyűjtött információkból vagy a sajnálat és önsajnálat keverékéből kellett dolgozni ebben az esetben, magyarázta, mert ezek nem ott és akkor, hanem a holokauszt óta eltelt időben alakultak ki.
 
28 napot forgattak, Budapest mellett, egy használaton kívüli kaszárnyában alakították ki a film díszletét, az egyik auschwitzi gázkamrát és krematóriumot, válaszolta Molnár Levente a technikaibb kérdésekre. Nagyon fontos volt a rendező számára a történelmi hűség a hely topográfiájában is, az irányok kialakításában, ahonnan érkeznek és ahova mennek le vagy fel a színészek.
 
Nem változtatta meg a film, mert a színészet is egy szakma, amit nem a nap 24 órájában gyakorol, és nem is szeretne belebolondulni, másrészt nem a film hívta fel a figyelmét a holokauszt borzalmaira, sokkal inkább a helytörténeti érdeklődése, válaszolta Molnár a kérdésre, hogy milyen hatással volt rá a forgatás. Ez a konkrét munkatapasztalat megerősítette abban a meggyőződésében, hogy jobban kell figyelnünk egymásra a mindennapok kavargásában, és ez talán lefordítható arra, hogy jobb emberré vált, bár ő nem érzi azt, hogy emberként lényegesen megváltozott volna a forgatás hatására, mondta.
 
Közönség a Győzelem moziban a Saul fia bemutató vetítésén
 
A néző számára is egyértelmű, hogy a forgatáson a kamera gyakorlatilag állandóan belelógott a színészek arcába. Az a követelmény, hogy erről a színész ne vegyen tudomást, segítette-e őt annak az érzelmi blokkoltságnak a megformálásában, amelyben a sonderkommandósok dolgoztak a gázkamrákban és a krematóriumban, és amellyel az őrök előtt is el kellett játszaniuk, hogy ők robotok? 
 
– Nem, válaszolta Molnár Levente az est leghosszabb kérdésére, a kameramozgás sajátossága nem segítette a blokkolást. Alap színészi technika, hogy nem néz a kamerába, ha nem kérik, a blokkoltság viszont az emberből jött. Ahhoz nem kell színésznek lenni, mondta, hogy ez az egész helyzet megüssön, és képtelenné tegyen a működésre, a színésznek viszont ebben a helyzetben is dolgoznia kell. 
 
Mire a kamerák elé kerültek, nagyon mély és alapos felkészítő időszakon voltak túl, és csak kétszer, legtöbb háromszor vették fel a jeleneteket, mivel nem digitális tárhelyre, hanem valódi filmre forgattak, ami plusz feszültség volt, árulta el. 
 
A filmben (legtöbbször homályosan) megjelenő holttesteket nagyon profi táncosok alakították, az esetlegesség, ahogy megjelennek, nagyon alaposan megszervezett munka eredménye. Felvétel előtt mindig alaposan tisztázták úgy a pár, mint a több szereplős jelenetek koreográfiáját, és a Saul hátterében többé vagy kevésbé homályosan látszó cselekvések is mind ott és akkor zajlottak a kamera előtt – mondta Molnár Levente, aki azzal búcsúzott az őt vastapssal ünneplő közönségtől, hogy „Ne feledjünk el vigyázni egymásra”.
Hirdetés