Ilyesmi még soha nem történt Romániában

Rekord mennyiségű áramot termeltek a szélturbinák. Többet, mint bármilyen más erőmű.
Hirdetés

Van egy mondás Csíkszeredában, ami valahogy úgy szól, hogy tavaly a nyár egy júliusi kedd délutánra esett. Most valami ehhez hasonló következett be a romániai áramtermelésben: március 10-én délután történt meg, hogy az ország területén működő szélerőművek rekordmennyiségű áramot termeltek.

A Transelectrica adatai szerint a rekord csütörtökön 15:16-kor állt be, abban a pillanatban 20709 MW áramot termeltek a romániai szélgenerátorok.

Ez pedig nem kevés, kétszer akkora, mint a cernavodă-i atomerőmű teljesítménye. Csütörtökön egyébként ezzel a mennyiséggel a szélenergiából származott a Romániában termelt áram legnagyobb része, azaz 33 százaléka. A második helyen a vízerőmű-áram áll 24,5 százalékkal, a harmadik és a negyedik helyen pedig a nukleáris forrású és a széntüzelésű hőerőmű-energia.

Az említett időpontban az ország áramtermelési összkapacitása 8460 MW volt, ebből 7245 MW volt a belső fogyasztás, a fennmaradó 2709 MW exportra ment. Ezzel Románia csütörtök délután nettó áramexportőrré vált, az utóbbi egy hónap során először.

Romániában összesen 3100 MW áram termelésére képes szélerőműpark működik, a forgattyúk többsége az ország dél-keleti részén, Dobrudzsában áll. A legnagyobb szélerőműparkokat a cseh CEZ, az olasz ENEL, a portugál Energias de Portugal és a spanyol Iberdrola Renovables működteti Romániában.
 

Hirdetés