Klaus Johannis visszavonta Tőkés László érdemrendjét

Azzal érvelt, hogy az állami kitüntetés birtokosának tiszteletben kell tartania az ország alkotmányát.
Hirdetés

Klaus Johannis államelnök csütörtökön jelentette be, hogy az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatára visszavonta a Románia Csillaga érdemrendet Tőkés Lászlótól. Úgy fogalmazott: aki ilyen magas állami kitüntetést kap, annak tiszteletben kell tartania Romániát, az ország alkotmányát és alapvető értékeit.

Mint ismeretes, csütörtök este vált nyilvánossá a legfelsőbb bíróság jogerős ítélete, mely szerint érvényben marad az a becsületbírósági határozat, amely a Tőkés László európai parlamenti képviselőnek adományozott Románia Csillaga állami kitüntetés megvonását javasolja az államfőnek.

Tőkés László korábban azt nyilatkozta: nem számít arra, hogy Klaus Johannis államfő visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet. „Klaus Johannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Cretu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának” – mondta az EP-képviselő. Azt is hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.

Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta akkori kormányfő kezdeményezte, a kitüntetettekből álló becsületbíróságban pedig Corina Crețu EP-képviselő, az Európai Bizottság regionális politikákért felelős jelenlegi biztosa képviselte a leghatározottabban.

A volt református püspök a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet Traian Băsescu államfőtől.

Hirdetés