Tehéntúró okozhatta a tömeges megbetegedést Argeș megyében

A hatóságok 20 kilogramm E. colival fertőzött tehéntúrót találtak. Nem csak ez lehet a kisgyermekek hasmenésének kizárólagos oka.
Hirdetés

Az állat-egészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) és a közegészségügyi hivatal (DSP) szakemberei a napokban Argeş és Dolj megyében különböző forgalomban lévő élelmiszereket – tej- és hústermékeket, zöldségeket és gyümölcsöket – vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, mi okozza a kisgyermekek tömeges megbetegedését. Ugyanakkor magángazdaságokból is mintákat vettek.

A 194 mintából mindeddig két esetben mutatták ki az E. coli 026-os variánsát: egy bacăui magánszemély hűtőjében tárolt csirkehúsban, és 20 kilogramm tehéntúróban az egyik Argeş megyei üzletben. A szakemberek azonnali hatállyal felfüggesztették a termelést abban az üzemben, ahonnan származott, és elrendelték az előállításban használt gépek fertőtlenítését, illetve a személyzet kivizsgálását. Bakteorológiai vizsgálatnak vetik alá a kistermelő által használt vizet, és a két beszállító gazda által leadott tejet is.

A bukaresti Marie Curie kórházban hemolitikus urémiás szindrómával kezelt hat kisbaba közül egyet hétfőn kiengedtek, a többiek stabil állapotban vannak. Az a gyermek, akit kórházra kórházra küldözgettek az orvosok, úgy tűnik, idegi károsodást szenvedett.

A Dacian Cioloş kormányfő által elrendelt vizsgálatok számos rendellenességre mutattak rá a Piteşti-i gyermekkórházban, ahol a legtöbb hasmenéses gyermeket ápolják.  Többek között a kórházi (nozokómiális) fertőzések számának nyilvántartását hanyagolták el.

Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium a további megbetegedések megakadályozása érdekében összeírta azokat a higiéniai szabályokat, melyek betartásával elkerülhető a gyerekek megbetegedése. A dokumentumot az oktatási intézményekben fogják terjeszteni.

Mint ismeretes, Argeș megyében vasárnap 45-re emelkedett az akut hasmenés miatt beutalt csecsemők száma. Három gyermek vesztette életét az E. coli baktériummal összefüggésben hozható hemolitikus urémiás szindróma miatt.

 

Hirdetés