Egyelőre Franciaországban marad a szektavezér

Kiadatási eljárását már megkezdte Franciaország, addig is francia földön marad a pénteken őrizetbe vett Gregorian Bivolaru.
Hirdetés

A Gândul információi szerint a francia hatóságok úgy döntöttek, hogy Franciaországban tartják őrizetben a 63 éves Gregorian Bivolarut, a Spirituális Integráció az Abszolútumba (MISA) elnevezésű vallási mozgalom szellemi atyját, akit pénteken egy könyvbemutatón sikerült kézre keríteni. A MISA-vezér azt mondta a bíróknak, hogy bolgár, és nem román állampolgár, ugyanakkor tagadta, hogy körözés alatt állna. Elfogásakor azonban hamis személyi iratok voltak nála.

A hírtelevíziók úgy tudják, hogy Bivolarut román ügyvédek védik a francia hatóságok előtt, Franciaország pedig megkezdte a kiadatási eljárást.

Bivolarut 2013-ban hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték kiskorú megrontása miatt, de azt megelőzően is számos vádat felhoztak ellene. A szervezett bűnözői csoportként működő MISA vezetőjeként szexuális perverziókra vette rá híveit, többek között kiskorú lányokat is.

2005-ben Svédországban már egyszer elfogták, de skandináv állam megtagadta Romániának a több ezer követővel rendelkező szellemi vezető kiadatását.

 

Hirdetés