Tőkés szerint Johannis nem vonja vissza az érdemrendjét

Mert az elnök „európai típusú demokratának” mutatkozik, és nem enged a nacionálkommunistáknak.
Hirdetés

Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Johannis román államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet – ezt Tőkés nyilatkozta az MTI-nek.

A nyilatkozat előzménye, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős ítélete alapján érvényben marad az a becsületbírósági határozat, amely a Tőkés László európai parlamenti képviselőnek adományozott Románia csillaga állami kitüntetés megvonását javasolja az államfőnek.

„Klaus Johannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért

nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak,

és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Crețu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionálkommunista különítmény indítványának” – mondta. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.

Tőkéstől azért akarják megvonni az állami kitüntetést, mert 2013-ban Tusványoson tartott előadásában arról beszélt, hogy Magyarország vállaljon az erdélyi magyarság felett ugyanolyan „védhatalmi státust”, mint Ausztria a dél-tiroli osztrákokkal kapcsolatban.

Tőkés úgy vélte, hogy

kifejezetten a személyére szabták ezt az ügyet,

Hirdetés

ezért fel sem merül például, hogy a korábban szintén kitüntetett Adrian Năstase volt miniszterelnöktől elvegyék a kitüntetését, miután a politikust korrupció miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje a pereskedéssel kapcsolatban más állásponton van: úgy véli, ha Johannis a kitüntetés visszavonásáról döntene, lenne lehetőség az elnöki határozat peres úton történő érvénytelenítésére – mivel van már precedens arra, hogy egy politikustól visszavonták az érdemrendet, de sikeresen visszaperelte.

Tőkés László kitüntetésének a visszavonását

Victor Ponta akkori kormányfő kezdeményezte, a kitüntetettekből álló becsületbíróságban pedig Corina Crețu EP-képviselő, az Európai Bizottság regionális politikákért felelős jelenlegi biztosa képviselte a leghatározottabban.

Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet Traian Băsescu akkori államfőtől. Az érdemrend sorsa most Băsescu utóda, Klaus Johannis kezében van.

Hirdetés