Elhunyt Katona Éva kolozsvári színművész

Életének 74. évében távozott.
Hirdetés

Katona Éva hosszan tartó betegség után, csütörtökön hunyt el. 1942. augusztus 4-én született Kolozsváron. 1964-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Lírai és karakterszerepeket egyaránt játszott. Főbb szerepei között volt: Ottilie (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása); Kasszandra (Euripidész–Sartre–Illyés Gy.: A trójai nők); Margaret (Shaw: Fanny első színdarabja); Madár (Fodor S.: Csipike).

A közönség versmondó estjeiről is jól ismerhette, szerkesztőként pedig több könyv összeállításában is közreműködött: ő válogatta többek közt a Kriterion Kiadó versantológia-sorozatában megjelent kötetek egy részét, valamint segédkezett férje, Király László költő, író több könyvének összeállításában.

„Egy nagy reményekkel indult nemzedék tagjaként kezdte el művészi pályáját 1964-ben, az ország rövid ideig tartó megnyilása idején, amikor a kisebbségi magyar kultúra és intézményrendszer kérdései is terítékre kerülhettek” – írja róla a Kolozsvári Állami Magyar Színház közleménye. „Hűséges, visszafogott, Kolozsvárt soha el nem hagyó, a versmondás művészi és erkölcsi tettében különösen bízó művészt búcsúztatunk. Szeretete és kedvessége itt marad velünk, szerénysége meg követendő példaként élőttünk áll. Fotóját mától azon a falon keressük, ahol az örökkévalóságból ránk meredő művészek tekintetével találkozhatunk” – búcsúztatja őt a színház társulata.

Hirdetés