Szinglik Erdélyben: nem önként választott életforma

Miért vagyok egyedül? – teszik fel sokan, sőt egyre többen a kérdést önmaguknak. A válasz megtalálására ezúttal szociológusok tettek kísérletet az egyedülállóság, avagy szingliség kérdéskörét megvizsgáló hatrészes beszélgetéssorozat első alkalmán.

A téma szociológiai és demográfiai vonatkozásairól dr. Veres Valér egyetemi docens és Vita Emese szociológus beszéltek a kolozsvári Kofferben összezsúfolódott fiataloknak, akik meggyőződhettek arról, hogy nincsenek egyedül a téma iránti érdeklődésükkel. És arról is, hogy szociológiai szempontból rendkívül összetett a facérság kérdése, ami fontos muníciót jelenthet a szülők, rokonok által mantrázott Mikor házasodsz már meg? típusú kérdéssel szemben. A szingliséget nemre, korra, lakhelyre, képzettségre, vallási hovatartozásra, stb. lebontva vizsgálják a társadalomtudósok, köztük a páratlan beszélgetéssorozat első két meghívottja is.

Veres Valér a téma felvezetéseként néhány európai és romániai adatot közölt, illetve a házasság elméleti vonatkozásait ismertette. Először is azt látjuk, hogy a facérság korfüggő: egy 15 éves kamasz vagy egy 80 éves özvegy esetében a kérdés nem releváns, annál inkább egy 30 éves független nő esetében. A nemek hozzáállása a házassághoz eltérő, például ma már a romániai férfiak általában 30–34 éves korukban változtatják meg családi állapotukat, míg a nők öt évvel korábban.

Egyre később vonulunk oltár elé, ami a házasságok státuszának megváltozásával magyarázható.

A modern, posztmodern társadalmi állapotok kialakulása előtt a házasságok gazdasági és nem érzelmi alapon kötődtek, éppen ezért a válás is ritka volt. A nőknek nem volt mozgásterük, nem sokat tehettek, ha elégedetlenek voltak a házasélettel. A szövetség típusú házasságban már az érzelmek is megjelentek, de még mindig a létfenntartás volt az elsődleges szempont. A tradicionális társadalmakban az állam semmilyen feladatot nem látott el a családok fenntartásában, ami fokozatosan változott.

A negyedik típusú házasság társulásos alapú. Ebben az esetben az állam majdnem minden családi funkciót átvállal. Az állam jellemzően aktív a gyermekjogvédelemben, mint például az észak-európai államokban (ld. a norvég–román házaspár, akiktől elszakították gyermekeiket) – magyarázta Veres Valér.

A gazdaságilag másképpen teljesítő nyugat- és kelet-európai országok között eltérő jelenség a szingliség: nyugaton 20-25 százalékra, keleten 10 százalékra tehető azoknak az aránya, akik nem házasodnak. Az is megfigyelhető, hogy a katolikus többségű országokban kevesebb a válás, de alacsonyabb a gyermekvállalási kedv, mint például a protestáns többségű országokban. Adódik a költői kérdés: melyik társadalom hal ki hamarabb?

A facér élet okai között

• az individualizáció,
• elszigetelődés
• vagy a túlzott válogatás is szerepel.

De van, aki egyáltalán nem akar elkötelezettséget, és van aki gyakorlatilag nem talál megfelelő párt, és kompromisszum helyett inkább az egyedüllétet választja. Továbbá van, akinek a munkája nem teszi lehetővé az elköteleződést – sorolta Veres Valér.

Az egy szülővel nevelkedő gyerekek felnőttként nehezebben mennek bele egy kapcsolatba, miközben például Magyarországon minden második házasság válással végződik. Ugyanakkor az is szerepet játszik, hogy hol él az illető, ugyanis a nagyvárosi közegben eleve kisebb a családalapítási szándék. Az ember

könnyen érezheti úgy egy pörgősebb városban, hogy bármikor (újra)találkozhat a nagy Ő-vel.

Az okok az úgynevezett maritális piac, a „kereslet-kínálat” szempontjai szerint mikroszinten változnak. Nagy a „kereslet” az egyetemet végzett férfiakra, de ugyanez nem mondható el az egyetemet végzett nőkről. A gond abból adódik, hogy manapság több nő végez egyetemet, mint férfi.

Az egyetemet végzett nőkre nem jellemző, hogy alacsonyabb képzettséggel rendelkező párral házasodjanak, és az alacsonyabb képzettséggel rendelkező férfiak is nehezebben fogadják el a magasabban képzett feleségjelölteket. Így nincs miért csodálkozni azon, hogy az erdélyi magyarság értelmiségi közösségeiben gyakorlatilag három nő jut egy férfira. Veres Valér szerint éppen ezért ajánlatos a nőknek már az egyetem ideje alatt megházasodni.

Vita Emese a mesteri tanulmányai során Kolozsváron végzett, feltáró jellegű kutatásainak eredményeiről beszélt, mely alapján felvázolta az erdélyi szinglik képét. A szinglikről általában azt gondolják, hogy tipikusan magasan iskolázott, jó munkahellyel és életkörülményekkel rendelkező, független személyek (főleg nők), akik önként választják ezt az életformát. Kevesen vannak, akik ezt a státuszt tudatosan felvállalják, de

többségük valóban a társadalmi hierarchia magasabb fokán helyezkedik el.

A szinglikhez az aktív és szabadosabb élet képzetét társítják, holott ez nem általános. Tény, hogy magasabb azoknak a boldogságindexe, akik időközönként partnerre lelnek, mint a teljesen egyedül élőknek. Érthető módon nem elégedettek a személyes kapcsolataikkal, anyagi helyzetük viszont rendezett.

A társadalom részéről nagy a nyomás a gyermekvállalást illetően. Gyakran éri őket az a vád, hogy a hagyományos családmodell ellen vannak, pedig ez nem igaz. A legtöbben vágynak gyermekre, viszont megvárják ezzel a megfelelő párt. Csak nagyon kevesen zárkóznak el a gyermekvállalástól. A munkamánia bizonyos szinten jelen van az életükben, de nem helyezik az önmegvalósítást a családalapítás elé – összegzett Vita Emese.

Az előadásokat követően számos kérdés hangzott el a jelenlévők részéről, melyek tovább árnyalták a képet. Következtetésként Veres Valér elmondta: a helyzet nem reménytelen, de az érintettek rendkívüli türelmére van szükség, és legfőképpen arra, hogy mindenki megértse, a kérdés sokkal bonyolultabb annál, amit a társadalom általában gondol a szinglikről.

A jelenséget lesz alkalmunk még körbejárni további szempontok szerint is: kéthetente, keddenként este 8 órától a Kofferben.