Miért a Bánság a vezér és Erdély az ész?

Mert jól gazdálkodnak. Csakhogy Bukarest szépen lefölözi a jól végzett munka hasznának nagy részét.
Hirdetés

A Bukarest–Ilfov–Argeş–Prahova–Konstanca tengelyhez tartozó cégek adják a teljes román kivitel 38,6 százalékát, míg a Bihar–Arad–Temes–Szeben–Brassó tengelyhez tartozók a 27,8 százalékát, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legutóbbi adataiból.

Nicolae Ţăranu neves gazdasági elemző a két tengely közötti látható versenyképességi különbségre mutatott rá. Ennek megfelelően, míg az előbbi térség esetében a kereskedelmi hiány és a kivitel értékének aránya az exportáló cégek hihetetlenül alacsony versenyképességéről árulkodik, a második övezet esetében a kereskedelmi többlet és a kivitel közötti arány nagyon jó versenyképességi szintet mutat. Más szóval, a Bukarest–Ilfov–Argeş–Prahova–Konstanca térség cégei 7,5 milliárd eurós külkereskedelmi hiánnyal zárták a múlt év első nyolc hónapját, míg a Bihar–Arad–Temes–Szeben–Brassó térség cégei 1,16 milliárd eurós külkereskedelmi többletet generáltak.

Gyakorlatilag a bánsági és erdélyi cégek nyereségesebbek,

mint a munténiaiak és konstancaiak.

Miről árulkodnak ezek az adatok? A bánsági és dél-erdélyi cégek költségvetési többletet biztosítanak. Annak ellenére, hogy Piteşti-en van a legnagyobb autógyártó, a Dacia.

A román gazdaság azért működőképes, mert a jól elvégzett munka évszázadok alatt, propaganda és önfényezés nélkül, beleivódott a bánságiak és erdélyiek tudatába.

Két napig a Realitatea.tv stúdióinak voltam a vendége, mely több műsort is készített Temesváron. A város (többségében román) cégeinek vezetői által ismertetett számok és adatok rávilágítanak arra, hogy miért van vezető szerepe a Bánságnak immár több évszázada.

Temes megyében 58 német cég van, ezek több mint 10 millió euró értékben exportálnak, a második helyen az olasz cégek találhatók, de a teljes egészében román tőkéjű cégek is még nyereségesek.

A Bánságnak az a nagy gondja, hogy a központ által behajtott pénzekből

csak 42 százalék jut vissza a térségbe állami beruházások formájában.

Vagyis a központi költségvetésnek befizetett 1.000 euróból 420. Miközben Vaslui megye 1.000 euró befizetése után 1.520 eurót kap vissza. Ez elmondhatatlan mértékben felháborítja a bánságiakat.

Hirdetés

Temesvárnak nincs körgyűrűje, nemzetközi szinten versenyképes sportcsarnoka, de nagyméretű stadionja sem. Miközben azon kevés városok egyike, melyek hozzáadott értéket biztosítanak a nemzetgazdaságnak. A munkanélküliségi ráta 1 százalék alatti. Az átlagbér 1.770 lej, míg Bukarestben 2.420. A költésénél többet termelő bánsági közismert zsugorisága tartja életben a gazdaságot.

Nos, akkor hogy is ne háborodna fel? A Temesvári Kiáltvány 13. pontjában már 1990. március 11-én a decentralizálást követelte. Ha valaki házat akar építeni magának a fények városában, akkor nem küldi el a pénzt Bukarestbe, hogy ott döntsenek annak elköltéséről. Az a normális, ha ő dönthet.

A helyi autonómiától a „déliek” félnek. A magyaroktól Caracalban és Giurgiuban rettegnek.

A magyar kérdés ürügy. A bukaresti politikus simlisek azért nem akarnak helyi autonómiát, hogy többet lophassanak.

Az összes 1989 utáni kormány felvetette a közigazgatási reformot. Senki sem tett semmit. Amikor a Parlament kész volt elfogadni a régóta várt törvényt, hirtelen minden stúdióban előkerült a cilinderből egy magyar irredenta.

A térségben a román az egyetlen nép, mely igazán tudja, hogyan állítson saját maga elé akadályokat. Ugyanakkor Orbán Viktor kormánya nagy nemzetközi tüntetésekre készül, melyeken túlkapásként akarja bemutatni Trianont.

Azért közöltem szikár gazdasági adatokat, hogy egyszerű példával bemutassam, miért van szüksége Romániának közigazgatási reformra. A kommunisták által Máramarosszigeten meggyilkolt Sever Bocu parasztpárti vezető már 1931-ben felpanaszolta: „A Bánság hét éve milliókat fizet be, a legnagyobb mértékben járulva hozzá – a hajdanán virágzó iparára és kereskedelmére való tekintettel – az inasalap fenntartásához. A 25 millióból egyetlen egyszer adtak a (temesvári) inasok ruházatára, akkor is csak 200.000 lejt.”

Csaknem 100 évvel az Egyesülés után semmit sem változott a helyzet. Traian Vuiának igaza volt, amikor azt állította, hogy előzetes alkuhoz kellett volna kötni az ókirálysággal való egyesülést. Mária királyné is egyetértett a főváros Brassóba költöztetésével, de a „déliek” azok nevében is döntöttek, akik továbbra is a jól végzett munka szerint akarnak élni, az idők végezetéig.

„Az az ember, aki nem a szülőfaluját, a szűken vett szülőföldjét szereti elsősorban, az nem szereti a hazáját!” A központosítás miatt a nyugati városok, melyek „ma erős kulturális határt alkotnak, Iaşi sorsára fognak jutni, dicsőséges romokká válnak egyetlen város, Bukarest érdekében”, írta a két világháború között Sever Bocu.

Hirdetés