Íme, néhány abból az igen sok konkrét kötelezettségből, melyeket Románia és Magyarország a nemzeti közösségek jogai, illetve a regionális és kisebbségi nyelveknek a védelme terén vállalt:
1. saját jelképek használata (zászlók, címerek);
Olvasson még:
2. az anyanyelv használata a közigazgatásban/igazságszolgáltatásban, a gazdasági életben;
3. kétnyelvű feliratok és hagyományos elnevezések használata az utcaneveket, településeket, más földrajzi neveket tartalmazó táblákon;
4. a „kisebbségi” történelem és kultúra oktatása az iskolákban, beleértve a többségi lakosság intézményeit is;
5. oktatási intézmények létrehozása minden szinten, a „kisebbségek” nyelvén;
6. az asszimiláció és az etnikai arányok megváltoztatásának tilalma az úgynevezett nemzeti kisebbségek által lakott térségekben;
7. a „többségi” média bátorítása a „kisebbségi” témák felvetésére, természetesen szándékosan negatív konnotációk nélkül;
8. kölcsönös megértési és tiszteleti légkör létrehozása és fenntartása a „többségi” és „kisebbségi” közösségek tagjai között;
9. annak elismerése, hogy az úgynevezett „nemzeti kisebbségek” integráns részei annak az országnak/társadalomnak, melyben élnek;
10. differenciáltan kell kezelni a (történelmi) „kisebbségek” és az (újonnan érkezett) migránsok nyelvi jogait;
11. történelmi régiók létezésének (implicit) elismerése;
12. a határok és a területi integritás, valamint az aláíró államok nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó törvényeinek elismerése;
13. tanácsok, szak-/szakértői bizottságok létrehozása, kétoldalú találkozók szervezése, a szerződések betartásának figyelemmel kísérése, rendszeres jelentések készítése
és a többi, és a többi.
Azt hiszem, hogy mindenki, akit akár csak nagy vonalakban is érdekel a téma (még akkor is, ha negatívan viszonyul az erdélyi és moldvai magyarokhoz), könnyedén megállapíthatja, hogy
hazánkban még mindig elég komoly gondok vannak
a fentebbi pontok szellemének és betűjének betartásával… Nem ismerem a jelenlegi magyarországi helyzetet. Magyarországot 2012-ig bizonyos mértékig e jogok érvényesítése példaképének tekintették (a nemzeti közösségek önrendelkezési tanácsainak létrehozása miatt). Orbán Viktor kormányra kerülése után azonban úgy módosították Magyarország alkotmányát, állítják a bírálók, hogy kikerült belőle az „etnikai kisebbség”. Meg kellene vizsgálni és elemezni kellene, hogy igaz-e és mit jelent ez a változtatás…
(Magyarország alaptörvénye több helyen is utal „magyarországi nemzetiségekre”, a legfontosabb a XXIX. cikk.:
„(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.
(2) A Magyarországon élő nemzetiségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.
(3)37 A Magyarországon élő nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályokat, a nemzetiségeket és a nemzetiségként való elismerés feltételeit, valamint a helyi és országos nemzetiségi önkormányzatok megválasztásának szabályait sarkalatos törvény határozza meg. Sarkalatos törvény a nemzetiségként való elismerést meghatározott idejű honossághoz és meghatározott számú, magát az adott nemzetiséghez tartozónak valló személy kezdeményezéséhez kötheti.38 Forrás – a szerk.)
A romániai magyar közösségben sokan tudják, amit a románok többségének nem volt honnan megtudnia
a magyar témákra vonatkozó kvázi-médiaembargó miatt
(a kitalált botrányokat nem számítom). Arról van szó, hogy 2015-ben és 2016 elején a romániai hatóságok több döntése nyilvánvalóan megsértette az említett szerződéseket, különösen a román–magyar kétnyelvű feliratok és Székelyföld jelképeinek használatával kapcsolatosan. Ezekről az aspektusokról már beszámoltam ebben a bejegyzésben: SRI-stii nu stiu sa citeasca? …, amelynek rendkívül kedvező fogadtatása volt és fordításban több erdélyi magyar kiadványban is megjelent. (A magyar változat itt olvasható: A SRI es a Szekelyfold intim viszonya / Relația intimă a SRI cu Ținutul Secuiesc.)
A közösségi médiában jelentkező egyes kommentátorok gyakran nagyon ellenséges vagy éppenséggel verbális erőszakig terjedő reakciói a magyarok követeléseire, azoknak a jogi normáknak a nem ismeretéről árulkodnak, melyek alapján a magyarok a kérdéses követeléseket megfogalmazzák, így a vita gyakran hamis, történelmi síkra terelődik, olyan érveket és ellenérveket keresve, melyeket – mindkét „fél” – gyakran nagyon szenvedélyesen és kollektív szemrehányások, gyanakvások, vagy sértegetések formájában ad elő. Az öngerjesztett és a (gyakran a MAI-hoz/Belügyminisztériumhoz, SRI-hez/Román Hírszerző Szolgálathoz és hasonló állami struktúrákhoz közelálló) román nacionalista média által terjesztett magyarellenesség az Egységes Románia Párt (PRU) félkatonai csoportosulásának létrehozásával érte el tetőpontját. A párt vezetője, Bogdan Diaconu többször is olyan nyilvános uszításokkal-manipulálásokkal tűnt ki, melyeknek a magyarok voltak a célpontjai, a PRU pedig kitartóan követeli az ezzel a szakterülettel kapcsolatos törvények által előírt védelmi normák alkalmazását.
Az erdélyi nemzeti/identitási közösségek jogaival és kötelességeivel kapcsolatos mainstream (amatőr) közbeszéd az információk hiányával, eltereléssel és ellenséges vélemények terjesztésével gyakran
alacsony, sőt vulgáris intellektuális és szakmai szinten zajlik.
Ezt „óvodás szintnek” nevezném. De ebben a témában egyre gyakrabban jelentkeznek nagyon konstruktív, érvekkel alátámasztott és kiegyensúlyozott vélemények is, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ezekről a témákról racionálisan, tájékozottan és kölcsönös tisztelettel is lehet vitázni, hogy nem maradnak csak a szélsőségesek, a tekintélyelvűek és a bármiféle mizantrópok monopóliumai. Más szavakkal: a témát „magas szinten”, sőt „szakmai szinten” is lehet kezelni.
Az erdélyi etnikumok közötti együttélés témájáról szóló viták szakmaiasodásához (és kulturálódásához/civilizálódásához) nyújtott hozzájárulásomként alább közlöm három nemzetközi charta és kétoldalú szerződés elérhetőségét (a sokból), melyek Románia és Magyarország, valamint a két állam területén számbeli kisebbségben élő etnikai közösségek jogait és kötelességeit szabályozzák.
1. Az Európa Tanács keretegyezménye a nemzeti kisebbségek védelméről (magyarul – a szerk.)
2. A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája (magyarul – a szerk.)
2a. A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálásáról szóló 282/2007. sz. törvény (tartalmazza a minden egyes regionális és kisebbségi nyelvre vonatkozó specifikus ratifikációs csomagot)
3. Szerződés a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról, 1996. szeptember 16. (magyarul – a szerk.)
A kérdéses normák kötelezőek és kölcsönösek, alkalmazásuk pedig, a római jog PACTA SUNT SERVANDA elvének megfelelően, bármely XXI. századi európai állam, illetve
a politikusok és a köztisztviselők civilizációs készletének része kell legyen.
Bizonyos megállapodások végrehajtásának megtagadása és a magyarok és románok közötti ezzel kapcsolatos feszültségek kiéleződése (lásd a DIICOT által letartóztatott székely „petárdások” esete), melyet az erőszaknak a Karóbahúzó Vlad Őrjárathoz (PRU) hasonló párthadseregek létrehozásával megvalósított kvázi privatizációja követ, e politikai, adminisztratív és állami kultúra ellentétes pólusán helyezkednek el.
A Maros Megyei Törvényszék döntése, mely megsemmisítette a marosvásárhelyi közösségi rendőrség joggal visszaélő módon kirótt bírságait, mellyel a város – és egyben Székelyföld történelmi központja – egyik magyar pártját büntették, mert székházára kitűzte Székelyföld zászlóját, annak a pozitív jele, hogy a PACTA SUNT SERVANDA elvet Romániában is a törvény szelleme és betűje szerint alkalmazzák, ami újra azt mutatja, hogy egy magyar történelmi közösség identitási jelképének kitűzése egy hivatalos épületre még Romániában is törvényes.
Tehát a normalitás itt is megjelenik. Remélem, ez kiterjed majd az olyan, a többetnikumú Erdélyre nézve szimbolikus töltetű helyekre, mint Cluj mínusz Napoca/Kolozsvár/Klausenburg. Itt elég nehézkesen halad a település nevének háromnyelvű kiírásáért folyó bírósági harc… A bíróság az időhúzást választotta.
U. i.: Miért tettem idézőjelbe a „nemzeti kisebbségek” kifejezést? Mert ezek valójában… nem léteznek. Az erdélyi nemzeti közösségek tényszerűen őshonos, államalkotó csoportok/népességek voltak és maradtak, és nem bizonyos „többségek” akaratának alárendelt „kisebbségek” – annál is inkább, mert számbeli arányuk a történelem folyamán jelentősen változott.