Idén is indul zarándokvonat Csíksomlyóra

Mert a pünkösdi búcsú mára össznemzeti ünneppé vált.
Hirdetés

Az idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében – jelentették be csütörtökön egy budapesti sajtótájékoztatón.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke kiemelte, a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat mára nemzeti eseménnyé vált, olyan ünnepé, amely nemcsak a katolikus,

nemcsak a hívő emberek szívét mozgatja meg, hanem minden magyar emberét.

Ünneppé vált a zarándokvonatok indulása, megérkezése és köszöntése is egy-egy magyarok lakta településen. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára bejelentette, a kormány 15 millió forinttal támogatja, hogy katolikus iskolák diákjai, gyermekvédelemben lévő fiatalok, illetve fogyatékossággal élők és kísérőik is részt vehessenek több zarándoklaton. A támogatásból 400 fiatal, illetve kísérőik utazhatnak el Csíksomlyóra, Mariazellbe, illetve Krakkóba.

A csíksomlyói pünkösdi búcsúba

május 12-én indul el Budapestről a Boldogasszony zarándokvonat,

Hirdetés

amelyre Cegléden, Szolnokon és Püspökladányban is fel lehet majd szállni. A szerelvény a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja.

Budai László, a Misszió Tours alapítója szólt arról, hogy vonaton a lelki vezető Bíró László tábori püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Görbe László piarista szerzetes és Timár Asztrik ferences szerzetes lesz. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András.

Idén először magyarországi vonatos zarándoklatokat is szerveznek:

a Szent Márton-év alkalmából júliusban Szombathelyre, szeptemberben, Kisboldogasszony ünnepén a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre is indul majd különvonat.

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vonatokon gondoskodnak hangosításról és étkezőkocsiról, valamint újdonságként említette, hogy a csíksomlyói vonaton helyet kap a társaságuk által tervezett, fejlesztett és gyártott egyik InterCity Plusz kocsi.

Hirdetés