Erdély metropolitája megáldotta Gigi Becali könyvét

Amit a focimágnás a börtönben írt. Ezért a főpap nem is jelent meg annak az egyetemnek az etikai bizottsága előtt, ahol ő is tanít.
Hirdetés

Nem hozott ma döntést a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem Etikai Bizottsága azoknak az egyetemi tanároknak az ügyében, akik elítéltek tudományos munkáit irányították, adtak hozzá ajánlást. Az egyetem öt tanára érintett, de csak ketten jelentek ma meg az etikai bizottság előtt, hárman nem.

A hiányzók egyike ortodox főpap: Erdély metropolitája, Laurenţiu Streza, aki csak egy átiratot küldött, amelyben azt közölte, nem irányította George Becali könyvének, a Kegyes és megváltó szeretet című „tudományos munka” megírását, mindössze „áldását adta rá”.

Becali öt könyvet adott ki eddigi börtönélete során: a Kegyes és megváltó szeretet mellett Az Athos-hegy, az ortodoxia hazája, A Steaua és Becali, Becali és a politika. A kezdetek valamint Becali. Az Európai Parlament és Románia Parlamentje címűt. Mind az öt a bukaresti Saeculum I.O. nevű kiadónál jelent meg 2014-ben.

A kormány első februári ülésén sürgősségi kormányrendelettel helyezi hatályon kívül azt a cikkelyt, amelynek értelmében a börtönre ítéltek 30 nappal csökkenthetik a büntetésüket minden általuk írt és kiadott tudományos munkával – jelentette be január 12-én Raluca Prună igazságügyminiszter. A botrány tavaly év végén tört ki, amikor kiderült, 2015-ben százával írtak és publikáltak az elítéltek „tudományos munkákat”.

Ugyanaznap jelezte a Korrupcióellenes Ügyészség, hogy bűnvádi dossziét nyitott az ügyben, és nyomozást folytat bűnpártolás gyanújával olyan egyetemi tanárok ellen, akik ilyen munkákat irányítottak vagy érvényesnek ismertek el, a munkákat megjelentető kiadók munkatársai ellen, valamint az Országos Börtönhatóság hivatalnokai ellen, akik ilyen indokkal javasolták egyes elítéltek szabadlábra helyezését.

Hirdetés