Megtiltotta a bíróság a székelyföldi turizmus népszerűsítését

Logikus: mivel Székelyföld nem létezik, ottani turizmus sem létezhet.
Hirdetés

Nem lehet bejegyezni egy Székelyföld turisztikai népszerűsítésére szánt egyesület-szövetséget, mivel a bíróság szerint Székelyföld nem létezik, ami pedig nem létezik, azt nem lehet népszerűsíteni.

A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását tizennégy Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte 2015 novemberében, azonban a Hargita Megyei Törvényszék elutasította a kérést – írta a Székelyhon.

A bíróság a szövetség alapszabályzatában szereplő Székelyföld elnevezésen akadt fenn, mivel álláspontja szerint ez alkotmányellenes. Szikszai Enikő elnöklő bíró haladékot adott a megnevezés kicserélésére, de a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy mégis benne hagyják az alapszabályzatban „Székelyföld turisztikai desztinációként”.

A szövetség bejegyzését mégis elutasították, a bíróság pedig nem vette figyelembe a kezdeményezők érvelését, hiába hozták fel a turisztikai törvény idevágó részeit, a nyelvi jogok chartáját, vagy azt, hogy ehhez hasonló egyesületek léteznek Romániában és más vidékek elnevezését is (Mócvidék, Bukovina, Barcaság stb.) szabad használni.

Mivel Székelyföld nevű közigazgatási-adminisztratív egység nem létezik, Romániát ugyanis községek, városok és megyék alkotják, a törvényszék nem jegyezheti be az egyesületet – áll az ítéletben.

Hirdetés

A kezdeményezők fellebbezést nyújtottak be az ítélet ellen a Marosvásárhelyi Táblabíróságon.

További részletek a Székelyhonon.
 

Hirdetés