Mivel diszkriminatívnak tartja.
Megfontolásra visszaküldte Klaus Johannis államfő a parlamentnek azt a Végh Sándor RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett törvénymódosítást, amely teljesen betiltotta volna a gyógyszerek, illetve a gyógyszertárak reklámozását a televíziókban és a rádiókban. A módosítást még december közepén fogadta el a szenátus döntéshozó kamaraként.
Az államfő szerint a gyógyszerkészítmények reklámozását európai uniós direktívák szabályozzák, amelyeket a romániai joganyagba is átültettek, és a tagállami szabályozás nem lehet szigorúbb ezen a téren az uniós normáknál. Emlékeztetett: a vényköteles, illetve kábítószernek minősülő anyagokat tartalmazó gyógyszerek reklámozását már betiltották.
Az elnök azt is megjegyzi, hogy a módosítás diszkriminatív, mivel a tévéken és a rádiókon kívül máshol lehetővé teszi a gyógyszerek reklámozását.
Răsvan Popescu, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke közölte, már a médiahatóság is jelezte az államfőnek, hogy a módosjtás ellentétben áll az európai szabályozással.
Végh Sándor decemberben az MTI-nek azzal magyarázta a módosító javaslatot, hogy nem tartja etikusnak gyógyszert és patikát reklámozni. Kifejtette: a betegségek kezelése, a gyógyszerek adagolása egészségügyi, nem pedig kereskedelmi feladat, amellyel orvosoknak és nem marketingeseknek kell foglalkozniuk.
Végh Sándor szerint a megtévesztő gyógyszerhirdetések hatására egyre többen orvosi javallat nélkül kezelik magukat, és sokszor több bajt, mint hasznot okoznak vele, későbbi kezelésük pedig drágább, mintha eleve a helyes kezelést írták volna fel számukra.
Hozzátette: igaz ugyan, hogy a gyógyszerreklámok végén „elhadarják", hogy az esetleges mellékhatásokról a vevő kezelőorvosától kérhet tájékoztatást, de szerinte ezt nem a gyógyszer kiválasztása és beszerzése után kéne megtenni, a kezelést és adagolást is szakemberre kéne bízni.
A szenátor elmondta: azt is erkölcstelennek tartja, hogy a gyógyszertárak és orvosságokat forgalmazó hálózatok is elkezdték hirdetni magukat. „Mikor megy az ember patikába? Amikor beteg. Románia egy beteg társadalom és ha ezt még reklámozzuk is, akkor annál rosszabb lesz" - jelentette ki az RMDSZ szenátora.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.