Kommunizmus vs kapitalizmus - 26 év múltán

A milliárdos Benny Steinmetz, a verespataki projekt fontos befektetője is tagja volt annak a bűnszervezetnek, mely megvesztegetéssel akarta visszaszerezni a királyi ház volt tulajdonait.

Túl sokszor ítélünk meg dolgokat leegyszerűsítő ideológiai, vagy egyszerűen érzelmi feltételezések alapján, öntudatlanul is meghamisítva azokat. Például a külföldi tőke 1990 utáni megjelenését Romániában elvből hasznosnak és kívánatosnak tartottuk.

Elvben ez így is volt, de

a külföldi tőkét felruháztuk a jóság és haladás aurájával,

mely minden gyanakvást elaltatott. Egy olyan időszakban, amikor a helyi mágnásokat rablóknak tekintették, ugyanazok a kiadványok, újságírók és ugyanazok a politikusok a verespataki cianidos bányászati tervről dicshimnuszokat zengtek. Lazán szemet hunytak mindig gyanúsan megszerzett engedély, a helyi közösség megosztását célzó egész aljas kampány, az építészek, a régészek és más döntéshozatali vagy közvélemény-meggyőzési erővel bíró értelmiségiek burkolt megvesztegetése felett, és ódákat zengtek a majd bőségesen beáramló tőkéhez, műszaki haladáshoz és jóléthez. Ha pedig valaki ellenezte ezt, azonnal szélsőséges környezetvédőnek, nacionalistának, vagy akár még magyar ügynöknek is nevezték. Az egyik közismert PDL-s (most PNL-s) európai parlamenti képviselő a strasbourgi gyűlés plénuma előtt vádolta meg Budapestet azzal, hogy minden áron meg akarja akadályozni, hogy élvezzük a csodálatos befektetés jótéteményeit. Nem véletlen, hogy ő is és más hozzá hasonlók is a globalista kapitalizmus és a posztkommunizmus bájos antikommunistáiként tűntek ki.

Időközben elegendő jogi, vagy műszaki bizonyíték támasztotta alá, hogy az a befektetés nem volt rendben. Ezen kívül számos gyanús dolog is kiderült a projektben résztvevő nagy befektetők egyikének (Benny Steinmetz izraeli milliárdos) gyanús afrikai ügyleteiről, de a legutóbbi információk egy igazán lehangoló valóságot fednek fel. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) egyik beszámolója szerint Benny Steinmetz érintett abban a jogszerűtlen visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyben, melyben felmerül még Paul Lambrino, a román királyi család el nem ismert sarjának neve is, aki meg akarta szerezni a családi örökség egy részét. Traian Băsescu volt elnök legalábbis erkölcsi támogatást nyújtott minden olyan lépésében, mellyel megpróbált felépíteni magának egyfajta látszatlegitimitást.

Állítólag Benny Steinmetz biztosította Paul Lambrino számára a megvesztegetéshez és előleghez szükséges pénzt. Meglepő a lehallgatásokkal bizonyított érintettsége, tekintettel az ügylet viszonylagos jelentéktelenségére, de felfedi vegytiszta erkölcstelen ragadozói természetét. A ki tudja honnan érkező nagytőke nem mentes a brutalitástól és cinizmustól. Ennek egyik beszédes példája a Microsoft-licenszek ügye, amiről az utóbbi időben gyanúsan kevés szó esik.

Következésképpen most, negyed évszázaddal a kommunizmus bukása után itt lenne az idő, hogy túllépjünk a leegyszerűsítő kapitalizmus vs kommunizmus antinómián és felfedezzük a mai világot, annak egész összetettségében és főleg erkölcsi jellegű zűrzavarában.

Nem a kommunizmus fenyeget ma minket

(egyesek még mindig úgy beszélnek, mintha így lenne), hanem a hatalmasok mohósága és cinizmusa, ha a saját ostobaságunkat nem számoljuk. Nem a kollektivizálástól kell őrizkednünk, hanem a monopóliumoktól és kartellesedésektől, valamint a köz- és a magánszférát egyaránt átszövő korrupciótól is.

Fel lehetne vetni, hogy ezért zömmel a közszféra a hibás, hiszen a dolgok jól mennének, ha minden tisztviselő és bíró tisztességes lenne. Ez igaz is, meg nem is, mert a világon működő gonoszság nemcsak passzív jellegű (a csábítás nem elégséges elutasítása), hanem aktív is, dinamikus tényezőként és pontosan irányzott akaratként.

Végül, a tőke jó, de nem hordozza önmagában feltétlenül a jóságot és a haladást is, ugyanis nagyon könnyen megsemmisítést és rombolást is maga után vonhat. A tőke olyan óhajok rendelkezésére álló eszköz, melyeket nagyon körültekintően meg kell vizsgálni. Ebből nem azt a következtetést kell levonni, hogy korlátozásokat kell állítani a befektetések elé, szó sincs erről, hanem csak arról kell lemondanunk, hogy a világot a kommunizmus vs kapitalizmus antinómia fogalmaival értelmezzük, melyek a tőkét automatikusan a Jó kiváltságos és szükséges hirdetőjévé változtatja. Más szóval, itt lenne az alkalom, hogy az alkalmazott fogalmak szintjén is túljutnánk az átmenet korszakán és észrevennénk, hogy másfajta antinómiák határozzák meg a mai világot. Vagy, ha úgy jobban tetszik, el kell fogadnunk, hogy nem mind arany, ami fénylik.