// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Ismét lesz székely kongresszus!

// HIRDETÉS

Nem is tudta, hogy volt? Nem csoda, eddig kettőt tartottak: 1902-ben és 2002-ben.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra készül, hogy 2016-ban megszervezi a harmadik székely kongresszust – Izsák Balázs, az SZNT elnöke jelentette be pénteken egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.

Aki afféle székely nemzetgyűlést vizionál, 

sok zászlóval és gyújtó hangú szónoklatokkal, ahol kikiáltják a Székelyföld önrendelkezést, azt ki kell ábrándítanunk. Az esemény, Izsák Balázs szavai alapján, inkább konferenciának nevezhető. Az SZNT-elnök szerint ugyanis a rendezvénnyel a tudományos elitet kívánják megszólítani, ezért arra kérte a Székelyfölddel foglalkozó kutatókat, hogy már most kezdjenek készülni a seregszemlére.

„Meg tudna-e élni a saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld?  

Mi most a régió valós gazdasági helyzete? Székelyföld értékei milyen arányban vannak helyi tulajdonban? Mit kell tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés ne változtassa meg Székelyföld arculatát?” – sorolta azokat a kérdéseket, amelyekre a kongresszusnak kellene tudományos választ adnia.

Izsák Balázs elmondta, az első székely kongresszust 1902-ben tartották, és ennek a centenáriumán, 2002-ben tartottak hasonló célú Székelyföld-konferenciát. Úgy vélte, a harmadik kongresszust a 2016-os év végén kellene megtartani, és annak a Sapientia Tudományegyetem adhatna otthont. Mivel a székelységgel foglalkozó szakma nemcsak Székelyföldön él, ezért számítanak az Erdélyben, Magyarországon és a nagyvilágban élő kutatókra is.

Az SZNT elnöke 2016-ot a székely székek évének nyilvánította,  

az SZNT azt szorgalmazza, hogy önkormányzati társulásokként hozzák létre a székely székeket, és ezáltal elindul az a folyamat, amelynek a széki autonómia helyreállítása a célja. A székelyföldi önkormányzatoktól azt várja az SZNT, hogy erősítsék a széki öntudatot. Az MTI kérdésére Izsák elmondta, az SZNT továbbra is célokat, elveket és értékeket támogat, nem pedig jelölteket – a jelölteknek azonban lehetőségük lesz csatlakozni az SZNT által megfogalmazott célokhoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.