// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Lesújtó képet fest Corina Creţu román európai biztosról a Politico

// HIRDETÉS

Rendetlen, lusta, munkakerülő – így írják le időközben felmondott munkatársai Ion Iliescu egykori szóvivőjét.

Corina Creţu, regionális politikákért felelős európai biztos irodájának gyanúsan sok, a 19-ből nyolc munkatársa mondott fel egy év alatt. A távozott munkatársak nyilatkozatai alapján a Politico című amerikai portál Brüsszelben működő európai kiadása nem túl rokonszenves fest Corina Creţuról.

Az EU-biztos irodájából egy év alatt távozott többek között a kabinetvezető, helyettese, kommunikációs stábjának vezetője, több asszisztens és a sofőr, mivel helytelenítették főnökük szokásait úgy gondolták, hogy nem tudnák őt megvédeni.

Corina Creţu
A 48 éves közgazdász végzettségű Corina Creţu az 1990-es évek elején rövid ideig újságíróként dolgozott, majd 1992 és 1996, valamint 2000 és 2004 között Ion Iliescu államfő tanácsosa és szóvivője volt. Jelenleg harmadik európai parlamenti mandátumát tölti, 2014 iúniusa és októbere között az EP alelnöke is volt, az utóbbi egy évben pedig a Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság tagja, regionális politikákért felelős biztos. Creţu az erdélyi magyar autonómiatörekvések nagy ellenzője, több alkalommal is hangoztatta ezzel kapcsolatos elítélő véleményét.

A Politico szerint a távozott és jelenlegi munkatársak nyilatkozataiból egy rendetlen biztosi hivatal képe bontakozik ki, amelynek vezetője keveset dolgozik, személyes ügyeit is stábjával intézteti és szeret otthon, Romániában, vagy külföldön pihenni. A megkérdezett 11 személy egy része csak nevét nem vállalva volt hajlandó beszélni a gondokról, az érintettek általában tagadták, hogy azért mondtak volna fel, mivel főnökük megnehezítette az életüket.

A portál megszerezte Creţu elmúlt 12 hónapra vonatkozó személyes programját, abból pedig kiderül, hogy hétfőre, keddre és péntekre soha nem volt hivatali találkozó, értekezlet rögzítve. Az idézett források szerint ez azt jelentette, hogy ezeken a napokon az EU-biztos nem is dolgozott.

A munkanaptárban szabadként szereplő napok a hivatali dokumentumok olvasásával telnek – mondta Creţu a portálnak. „Soha nem dolgozom 8-10 óránál kevesebbet egy nap” – fogalmazott.

Creţu gyakran és sokat késik a munkából, munkatársai arra panaszkodnak, hogy sokszor kell átrendezni a programját, mivel a biztos lemond találkozókat arra hivatkozva, hogy „nem koránkelő típus”. Creţu javasolta is stábjának, hogy a munkamegbeszéléseket inkább délutánra vagy estére időzítsék – mondták az idézett források.

Az EU-biztos programja a hétvége előtt és után nagyon szellős, mivel Corina Creţu szereti a hétvégéket otthon, Romániában tölteni. Áprilisban például öt alkalommal látogatott haza. Márciusban háromnapos hivatalos útja volt Romániába, de a kedd, szerda, csütörtök után péntekre már semmilyen hivatali ügyet nem ütemeztetett be, mivel – mint mondta – hosszú hétvégét tervezett otthon.

Creţu alaposan kihasználja a külföldi hivatalos utakat is. Májusban például az indiai-óceáni Réunion szigetre tett négynapos hivatalos utazást tíznapos nyaralássá bővítette, amelyen a férje, Ovidiu Rogoz román üzletember is részt vett.

A román EU-biztos sok EB-ülést is kihagyott. Tavaly novembertől idén októberig 41 alkalommal ülésezett a Bizottság, Creţu tíz ülésről hiányzott, ezzel egyike a négy legtöbbet hiányzó biztosnak – írja a Politico.

„Romániában egy miniszter azt tesz, amit akar” – válaszolt cigarettázva Corina Creţu, miután több stábtag is figyelmeztette, hogy az irodában tilos a dohányzás, mondják munkatársai.

Corina Creţu hivatali adminisztratív teendőinek jó részét asszisztenseire hárította, sőt, néhány munkatársával személyes ügyeit vagy a házimunkát is elvégeztette – mondták az idézett források. Szerintük korábbi sofőrje azért mondott fel, mivel órákig kellett Creţu brüsszeli lakása előtt várakoznia és az EU-biztos családtagjait is fuvaroznia kellett.

Az említett stábtagok tagadták ezeket az értesüléseket. Maga Corina Creţu a Politico megkeresésére szintén tagadta az információkat. Egy év alatt csak két napig kellett a sofőrnek fuvaroznia az unokahúgát – mondta.

Szerelmi botrány, kémhistória

Corina Creţu 2013-ban botrányba keveredett, miután kiderült, hogy szerelmi viszony fűzte Colin Powell korábbi amerikai védelmi miniszterhez. Az ügyet a nemzetközi sajtó is bőven taglalta, Powell pedig tagadta az egészet.

A botrány az követően robbant ki, hogy egy hacker feltörte Colin Powell elektronikus postaládáját és közzétette a levelezését, amely szerint a romantikus levélváltás néhány hónappal az után kezdődött, hogy Powell miniszteri mandátuma lejárt. A levelezés szerint egyébként Powell valóban nem nagyon válaszolgatott Creţu szerelmi vallomásaira.

Ion Mihai Pacepa, a kommunista Románia külügyi hírzerzésének az 1970-es években Amerikába szökött vezetője szerit Creţut az orosz titkosszolgálatok szervezték be, hogy közel kerüljön Colin Powellhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
2026. augusztus 31., hétfő

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
2026. augusztus 31., hétfő

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő