A szeku továbbra sem akarja kiengedni a kezéből a hatalmat – véli Izsák Balázs.A szeku továbbra sem akarja kiengedni a kezéből a hatalmat – véli Izsák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alkotmányellenesnek tartja azt a módot, ahogy a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) eljárt a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István ügyében.
Izsák Balázs SZNT-elnök vasárnap esti közleményében arra figyelmeztetett, hogy az ügyészség közleménye, melyben a román nemzeti ünnepen a vélt merényletkísérlet leleplezését bejelentette, „a Ceaușescu-diktatúra legsötétebb korszaka koncepciós pereinek nyelvét, szellemét eleveníti fel". Izsák Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy Beke Istvánt már az őrizetbe vételkor vádlottként emlegeti az ügyészség, holott az eljárásnak ebben a szakaszában a jogi normák szerint csak gyanúsítottnak lenne szabad tekinteni.
Az SZNT elnöke idézi az ügyészségi sajtóközleménynek azt a részét, melyben a hatóság többek között arról értekezik, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) célja megakadályozni/hátráltatni a román hatóságokat az államhatalom gyakorlásában az „úgynevezett" Székelyföld területén, ez pedig Nagy-Magyarország helyreállítási folyamatának egyik szakasza. Izsák Balázs megállapította, mindez „nem több egy politikai uszító szövegnél, amelynek egyetlen következménye és feltehetőleg célja is a magyarellenes hangulatkeltés".
Az SZNT elnöke arra emlékeztetett, hogy a Securitate körei mindig kísérletet tettek a magyar-román viszony megrontására, amikor Bukarestben egy hatalomváltás a demokrácia elmélyítésére és a jogállam megszilárdítására nyitott távlatot, esélyt adva ezzel a magyar-román közeledésnek is. „Az etnikumközti feszültségkeltés Dacian Cioloș kormányát és az államelnököt kívánja nehéz helyzetbe hozni, azt sugallva, hogy a magyar veszély felerősödik, ha nem a Securitate köreihez közel álló erők vezetik az országot" - állapította meg az SZNT elnöke.
„Nincsen magyar terrorizmus, és semmiféle veszély nem fenyegeti Romániát sem Magyarország, sem az erdélyi magyarság részéről. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, akár közhatóság, sajtótermék vagy politikus, az hazudik" - jelentette ki Izsák Balázs.
Hozzátette: Dacian Cioloş miniszterelnök ígérete, hogy vissza fogja állítani a bizalmat a közintézményekben, a magyarság számára is bizakodásra ad okot. „Ha a közhatóságok törvényesen, a jogállamiság követelményeinek megfelelően működnek, akkor nem uszíthatják egymás ellen az ország állampolgárait, és nem követhetnek politikai célokat, hiszen ezekkel sértenék a demokrácia alapértékeit, de Románia alkotmányát is" - áll az SZNT közleményében.
A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsított meg. A szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen. A 40 éves férfinál tartott házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.