SZNT: ne a kormány gazdálkodjon az önkormányzatok pénzével

Főleg, hogy a helyi önkormányzatok európai chartáját 1997-ben Románia is ratifikálta.
Hirdetés

Két székelyföldi polgármester arra kéri a szakértői Cioloș-kormányt, hogy a Románia által 1997-ben ratifikált helyi önkormányzatok európai chartája tiszteletben tartásával készítse el az ország 2016-os költségvetésének a tervezetét.

A beadványt a Gyergyószéki Székely Tanács szövegezte meg és bocsátotta a gyergyószéki polgármesterek rendelkezésére. Eddig Gyergyószentmiklós és Gyergyóújfalu elöljárója küldte el a kormánynak, a parlamentnek, Klaus Johannis államfőnek, és az Európa Tanács illetékeseinek. Árus Zsolt, a székely tanács alelnöke egy keddi sajtótájékoztatón Románia valamennyi polgármesterét arra biztatta, hogy

a beadvány elküldésével figyelmeztesse a kormányt Románia vállalt kötelezettségeire.

Ezekre emlékeztetve hangsúlyozta, hogy biztosítani kell az önkormányzatoknak a feladataik elvégzéséhez szükséges forrásokat, valamint azt, hogy a kormány nem adhat célirányos támogatásokat az önkormányzatoknak. A charta szerint az önkormányzati testületeknek maguknak kell dönteniük arról, hogy mire fordítják a számukra biztosított pénzforrásokat.

Árus Zsolt a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, az önkormányzatoknak jelenleg folyamatosan „azért kell a kormánynál kilincselni”, hogy elláthassák a mindennapi feladataikat. Azt is hozzátette, hogy az önkormányzati charta előírásaival ellentétben a költségvetésben évek óta számtalan olyan tétel szerepel, amely célirányos támogatást juttat egyes önkormányzatoknak bizonyos beruházásokra. „A charta értelmében felcímkézett pénzt nem kaphatnak az önkormányzatok.

Ha kapnak is pénzt a kormánytól, a kabinetnek nincsen joga beleszólni abba, hogy mire költik a támogatást”

– magyarázta Árus Zsolt.

Hirdetés

A székely tanács alelnöke hozzátette, olyan beadványt készítettek, amely valamennyi önkormányzat érdekét képviseli, ehhez nemcsak a székelyföldi és nemcsak a magyar polgármesterek által vezetett önkormányzatok is csatlakozhatnak. „Azt szeretnénk ezzel bizonyítani, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem egy román-magyar versenyben áll a magyarok mellett, hanem az önkormányzatok és az állampolgárok oldalán áll függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek” – jelentette ki Árus Zsolt.

Az SZNT kéri tehát: 

  • a polgármesterektől, hogy forduljanak levélben a kormányhoz és szólítsák fel, hogy a 2016-os költségvetési törvény tervezetét a Charta előírásainak szigorú figyelembevételével készítsék el. A levelet tájékoztatásképp küldjék el az Európa Tanács illetékeseinek.
  • a parlamenntől, hogy ha ez nem így lesz, akkor a törvényt ne szavazzák meg.
  • az államelnöktől azt, hogy ha az elsõ kettõ figyelmen kívül hagyja a kérést, akkor ne hirdesse ki a törvényt.

Hirdetés