Totálkárosra zúzta a 130 méteres hajót a részeg tengerész.
Zátonyra futtatta hétezer tonnás hajóját egy részeg orosz tengerész Skócia partjainál. A baleset még februárban történt, a vizsgálat eredményeit most ismertették.
A 129 méter hosszú teherhajó az észak-írországi Belfastból a norvégiai Skognba tartott 2015. február 18-án, amikor teljes sebességgel a sziklás partnak ütközött a skóciai Kilchoan mellett.
A hajó annyira tönkrement, hogy a javítással nem is próbálkoztak és leselejtezték.
A vizsgálat során kiderült, hogy a balesetet a szolgálatos tiszt okozta, aki a szabatos megfogalmazás szerint
A 36 éves orosz tengerésztiszt a szolgálatba lépése előtt, a kabinjában telefonált egyet, amelynek nyomán nyugtalan lett és alkoholt fogyasztott.
Az ominózis telefonbeszélgetés elég nagy dilemma elé állíthatta a hajóst, akiben orosz létére végül mégis a tengerész identitás győzött és
A baj akkor kezdődött, amikor a tiszt éjfélkor szolgálatba lépett és a rum hatása alatt tekergette a kormánykereket. Nem is volt képes korrigálni a hajó irányát, így szépen nekinavigálta a hétezer tonnás járművet a parti szikláknak.
Néhány órával a baleset után a tengerész alkoholtesztje 2,71 mg/ml-es eredményt mutatott, ami a nyolcszorosa a megengedett szintnek.
A vizsgálat azt is kiderítette, hogy a hajón érvényes alkoholstop ellenére bőven volt szesz a fedélzeten, a legénység pedig gyakran meg is kóstolta a készleteket.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.