Tömeges kilépés az EMNP-ből

A sepsiszentgyörgyi szervezet néhány tagja nem elégedett a pártvezetéssel.
Hirdetés

Már az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is osztódással szaporodik: az alakulat sepsiszentgyörgyi szervezetének egykori alapító tagjai, lelkes támogatói, városi és megyei tanácstagjai egy része jelentette be: megírta kilépési nyilatkozatát, és távozik a pártból. Egy bő féléves ügy, Bedő Zoltán városi elnök kizárása, a helyi szervezet feloszlatása vezetett ide, mint fogalmaztak, nem bíznak többé a diktatórikus pártvezetésben, nem tartják helyesnek az országos elnökség lépéseit, ezért a jövőben egy mozgalomban kívánják szolgálni közösségünket, melynek azt a nevet adták: Szövetség a Magyarság Megmaradásáért.

Bedő Zoltán szerda délutánra sajtótájékoztatót hívott össze, és hat egykori párttársával közösen ismertette a tényeket. Mint fogalmazott, sokkal többen is lehettek volna, de az adott keret ennyit bírt meg. Számításaik szerint a vitatott március 30-i küldöttgyűlésen számba vett 146 tag közül ma már csak kilencen maradtak a pártban, a többiek Bedő csapatához csatlakoztak.

A néppárt jelen levő hat alapító tagja, támogatója: Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás, tanár, Tréfás János vállalkozó, Váncsa Albert tanár, városi tanácstag, Tompa György orvos, megyei tanácstag és Ütő Gusztáv képzőművész kilépési nyilatkozata indoklásából olvasott fel részletet. Mindannyian a pártvezetés „diktatórikus” eljárását kifogásolták, személyes sérelmekkel, tapasztalatokkal megtűzdelve. Csalódottságukat nem rejtették véka alá, úgy értékelték, az EMNP ma már nem képviseli azt, amiért egykor tagjaivá váltak, a nemzeti ügyekben sem áll ki kellő súllyal, nincs értelme ott folytatniuk közéleti tevékenységüket.

A párt elnöksége sajnálattal vett tudomást a történtekről, bíznak benne, a személyes beszélgetések, bizonyos tények tisztázása talán jobb belátásra bírja a távozók egy részét, és hajlandóak lesznek csatlakozni ahhoz a fiatal csapathoz, amely körvonalazódik a háromszéki megyeközpontban.

Kép: Háromszék

Hirdetés