Ciki lett a konvojozás Romániában. És drága.

Klaus Johannis államfő is megjárta.
Hirdetés

Hatalmas dudakoncert kísérte Klaus Johannis államfő hivatalos konvoját szerdán Bukarestben. Az elnök egy mezőgazdasági kiállításra igyekezett egy négy gépkocsiból álló konvojban: az elnöki Mercedest a kormányőrség három autója fogta közre.

Az elnöki konvoj persze nem várt a dugóban a többi autóssal együtt, hanem elegánsan kikerülte a sugárúton feltorlódott hatalmas sort.

A sofőrök éktelen dudálásba kezdtek, mivel vélhetően azt gondolták, hogy éppen Gabriel Oprea belügyminiszter siet valahová „sürgős és halaszthatatlan ügyben”.

 

 

Hirdetés

Különben igazságügyi forrásokból kiszivárgott, hogy Gabriel Oprea csak idén több mint 1500 esetben utazott hivatalos konvojjal. A Mediafax által idézett források szerint erről a belügyminisztérium tájékoztatta a bukaresti törvényszék ügyészségét a múlt héten elhunyt motorosrendőr balesetének kivizsgálása keretében.

Moise Guran, a mostanában a Digi24-en futó Biziday című gazdasági-pénzügyi műsor vezetője kiszámolta, hogy ha kilenc hónap alatt 1500 hivatalos úton az Oprea konvoja átlagosan csak 5 kilométert tesz meg utanként (összesen 7500 kilométert), akkor az 172 ezer lejbe kerül (négy kísérő fizetése, az üzemanyag ára és a járművek karbantartása).

Hirdetés