// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

SZNT: tízezrek vettek részt az őrtűzgyújtásokon

// HIRDETÉS

A gyergyói incidensen kívül nem történt rendkívüli esemény, rendbontásról sem tudnak.

A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előzetes becslése szerint pár tízezren vettek részt szombat este azon a tömegrendezvényen, amely keretében Székelyföld határainak a kivilágításával követelték a régió önkormányzáshoz való jogát.

Az SZNT sajtószolgálata vasárnap azt közölte: a szervezők nem tudnak arról, hogy valamelyik helyszínen rendbontás történt volna. A megmozdulás keretében 68 helyszínen tartottak ökumenikus istentiszteletet. Ezt követően mentek ki a résztvevők a közeli magaslatokra őrtüzeket gyújtani. A gyülekezési helyektől távolabb eső határszakaszokon mintegy száz kivilágítási ponton reflektorok jelezték Székelyföld határát.

A szervezők szerint elsősorban a határ menti települések lakosai vettek részt a megmozduláson, de Székelyföld belső településeiről, és távolabbról is érkeztek vendégek. A közlemény olyan kis településről is említést tesz, ahol

a lakosság fele kivonult a közeli határdűlőre.

A közigazgatásilag Brassó megyéhez tartozó Apáca, Felsőrákos és Ürmös lakói a megmozdulás révén először élhették meg tömegrendezvényen Székelyföldhöz való tartozásuk érzését. A közlemény azt is megemlíti, hogy Csomakőrösön kicsiben is világítottak Székelyföld határai. A helyi szervezők ugyanis gázolajjal átitatott fűrészporból rajzolták ki és gyújtották meg a régió körvonalát.

Az SZNT említést tesz arról is, hogy a rendőrség röviddel a megmozdulás kezdése előtt

elkobozta a gyergyószentmiklósi egyik őrtűzre szánt fát.

Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke az MTI-nek elmondta, a hatóság fellépése nem akadályozta meg az őrtűz meggyújtását, mert a résztvevők pótolták a fát. A rendőrség 2000 lejes (140 ezer forint) bírságot rótt ki a gépkocsivezetőnek, mert előzetes regisztráció nélkül szállította a hatóság által 0,2 köbméterre becsült tűzifát. Árus Zsolt elmondta, a bíróságon kérik a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését.

A megmozdulás valamennyi helyszínén felolvasott kiáltványban kinyilvánították: a határok kivilágításával a román kormány és a világ tudomására kívánják hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. „E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé” – áll a kiáltványban.

(fotó: MTI)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.