// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Romániai „hódítás” Kelet-Magyarországon

// HIRDETÉS

Az olcsó ingatlanárak miatt Ártánd lakosságának közel fele váradi, vagy Várad környékéről költözött oda.

Bár Románia nem tagjai a schengeni övezetnek, és még jó ideig nem is lesz az, mindez nem igazán zavarja a nagyváradiakat és a város környékén élőket: mivel a határon már így is sokkal könnyebb átkelni, egyre többen döntenek úgy, hogy valamely közeli, a határ túloldalán fekvő településen vásárolnak ingatlant.

Ártándon például már közel a lakosok fele Bihar megye keleti, határral elválasztott feléből átköltözött polgárokból áll, akik az olcsó ingatlanárak mellett döntöttek úgy, hogy nagyváradi munkahelyüket megtartva itt rendezik be otthonukat.

Benkő Sándor, Ártánd polgármestere a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a falu 588 lakosának mintegy 40-45 százaléka áll átköltözöttekből. A folyamat még 2009-ben kezdődött, és azóta is tart.

Nem is csoda, hiszen egy hát mintegy 1000 négyzetméteres telekkel 15-25 ezer euróba kerül, miközben Nagyváradon ennyi pénzért csupán egy panellakást lehet vásárolni, azt is a város eldugottabb zugaiban.

És nem csupán magyarokról van szó: számos román nemzetiségű román állampolgár is az átköltözöttek között van, így az ártándi önkormányzat románul is tudó munkatársat is fölvett.

Van ugyanakkor olyan is, aki már munkahelyet is Ártándon talált: a nagyváradi Kulus Irén a helyi könyvtárban dolgozik, de azért bejár a városba – elmondása szerint annyi idő alatt lehet Ártándról Váradra eljutni, mint a megyeszékhely valamelyik külső negyedéből a városközpontba.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.