// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Palesztinok gyújtották fel József sírját

// HIRDETÉS

Zsidók és keresztények számára egyaránt szent hely a sír.

Egy palesztin tömeg péntekre virradó éjjel felgyújtotta József sírját a ciszjordániai Nábluszban.

A zsidók és keresztények számára egyaránt fontos szent hely ismételt feldúlásáról az izraeli közszolgálati rádió számolt be reggel.

A híradás szerint az éjjel több száz maszkos palesztin hatolt be a szent helyre, az ott lévő épületet felgyújtották, majd a helyszínen – videofelvételek tanúsága szerint – kitűztek egy palesztin zászlót. A lángokat a Palesztin Hatóság tűzoltói eloltották.

Palesztin szélsőségesek az elmúlt években

több ízben is megrongálták ezt a szent helyet.

Péntekre a rádió szerint a „harag napját” hirdette meg közösen több palesztin szervezet: a Ciszjordániában kormányzó Fatah, a Gázai övezetet irányító Hamász és a szélsőségesen iszlamista Iszlám Dzsihád.

A megszállt Ciszjordánia izraeli katonai adminisztrációjának vezetői megbeszélést folytattak palesztin tisztviselőkkel, akik elítélték a történteket, és ígéretet tettek arra, hogy helyreállítják a korábbi állapotokat József sírjánál.

Az izraeli katonaság képviselői közölték, hogy nem a hadsereg, hanem a Palesztin Hatóság rendőri egységei oszlatták szét a lázongókat a szent helyen, ahol a zsidó-keresztény hagyomány szerint

a Bibliában szereplő József pátriárka, Jákob fia nyugszik.

Szeptember közepén Izraelben erőszakhullám kezdődött napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint sorozatos késeléses merényletekkel. Az erőszakhullámot többen „a harmadik intifádaként” (palesztin felkelésként) emlegetik.

A támadások kiváltó oka az a palesztin médiában lábra kapott híresztelés, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén, bár ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye, amelyet ők Templomhegynek neveznek.

(fotó: israelnationalnews.com, archív)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.