Mezei János visszatér a polgármesteri teendőkhöz

Felveheti a kapcsolatot az ügy érintettjeivel is.
Hirdetés

A Hargita megyei törvényszék csütörtöki alapfokú ítélete szerint visszatérhet hivatalába Mezei János, a székelyföldi Gyergyószentmiklós polgármestere, akinek az ellene folyó bűnvádi eljárás miatt tiltották meg nyolc hónappal ezelőtt hivatala gyakorlását.

A törvényszék honlapján közölt végzés megszünteti a hivatal gyakorlásának a tilalmát, valamint azt, hogy a polgármester felvegye a kapcsolatot a bírósági ügyben érintett személyekkel. A törvényszék azt is jóváhagyta, hogy Gyergyószentmiklós városa is osztozzon a polgármesterrel a felelősségben a hivatali visszaélés vádpontját illetően.

A végzés nem jogerős, a felek 48 órán belül fellebbezhetnek ellene.

Mezei János ellen május végén emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a polgármestert hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolják. A vádhatóság szerint Mezei János azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben

a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le a tisztségéről. A vád szerint a polgármester akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.

Kép: www.deltaakademia.hu

Hirdetés