// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Ponta beugrott a DNA-hoz

// HIRDETÉS

Bevitt egy iratot, amely szerint nem is kellene vizsgálni, hogy hamisította-e az ügyvédi beszámolóit, vagy sem. Az ügyész nem fogadta.

Önként jelentkezett kedden a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Victor Ponta kormányfő, hogy egy dokumentumot csatoljon bűnvádi dossziéjához, amelyben okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítják az ügyészek.

Ponta távozásakor elmondta: a vádhatóságnak az Európai Unió Bíróságának egy szeptember 3-i határozatát hozta be, amely szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy a havi rendszerességgel fizetett átalánydíjas ügyvédi tanácsadást elvégzettnek kell tekinteni, attól függetlenül, hogy történt-e valós munkavégzés vagy sem.

A kormányfő nem titkolta: azt reméli, hogy a DNA ennek ismeretében ejti az ellene felhozott vádakat, amelyek 2007-2008-as ügyvédi tevékenységével kapcsolatosak. A DNA ugyanis azzal gyanúsítja Pontát, hogy ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Șova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.

Ponta kedden azzal érvelt, hogy az Európai Unió Bírósága egy hasonló ügyben hozott határozata szerint ilyen esetben nincs is szükség valós munkavégzésre, a rendelkezésre állás is elegendő jogalap ahhoz, hogy az ügyvédi szolgáltatást elvégzettnek tekintsék.

„Én azt állítom, hogy valós tevékenységet fejtettem ki, az ügyész meg azt, hogy nem, de az Európai Unió Bírósága szerint nem kell foglalkoznunk ezzel, mert ha az adót befizettük, minden rendben van” – magyarázta az újságíróknak Ponta, miért kellene eltekinteni azoktól a 2007-2008-as ügyvédi tevékenységét igazoló jelentésektől, amelyeket okirat-hamisításnak tart a DNA.

A kormányfőt – elmondása szerint – nem volt hajlandó fogadni az ügyében eljáró ügyész, pedig Ponta már pénteken jelentette neki, hogy be akar hozni egy iratot a DNA-hoz.

A korrupciógyanúba keveredett Ponta ártatlannak mondja magát, és több ízben megerősítette: amíg élvezi a kormánykoalícióban részt vevő pártok támogatását, nem fog lemondani a miniszterelnöki tisztségről.

Fotó: Victor Ponta Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.