Nem örül a román külügy a magyar kerítésnek

Azt is nehezményezi, hogy Magyarország csak egy órával a hivatalos bejelentés előtt tájékoztatta Romániát kerítésépítési szándékáról.
Hirdetés

A román külügyminisztérium szerint az Európai Unió stratégiai partnerségben levő két tagállama közé kerítést építeni „nem helyes lépés politikai szempontból, az európai szellemiség szerint”.

A minisztérium kedden honlapján közölte, hogy Magyarország külügyminisztériuma kevéssel a nyilvános bejelentés előtt tájékoztatta a román külügyminisztériumot a két ország határára tervezett kerítés építésének előkészületeiről. Azt is közölte, hogy Bogdan Aurescu külügyminiszter azonnal tájékoztatta a román döntéshozókat a helyzetről.

Szijjártó Péter külügyminiszter kedden bejelentette, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármashatártól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány. Hozzátette: az intézkedésre azért van szükség, mert a magyar-szerb határon épített kerítés hatására az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat, így a bevándorlási nyomás egy része áttevődhet Románia irányába.

A külügyminiszter elmondta, előkészítő munkáról van szó, a határvonaltól négy méterre, magyar területen kezdik meg a földmunkálatokat, amelyek szükség esetén ideiglenes biztonsági határzár, kerítés felépítését teszik lehetővé. Hozzátette, az „ésszerű távolság” azt jelenti, hogy a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az előkészítő munkálatokat.

Hirdetés