A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) idei kiadásának újdonsága volt, hogy többféle módon lehetett adományozni a kárpátaljai magyar gyerekek javára, a felajánlott összeg függvényében pedig színes karszalagokat lehetett begyűjteni. A Kincses Kolozsvár Egyesület a budapesti székhelyű Ökumenikus Segélyszervezettel közösen hirdette meg akcióját. Az öt pénzgyűjtő perselyt az egyesület nevében Gergely Balázs elnök és Szabó Lilla programigazgató szállította Budapestre, ahol a segélyszervezet munkatársaival közösen megszámolták ezek tartalmát.
A KMN sajtószolgálatának közleménye szerint összesen 22 433 lejt (1 millió 600 ezer forintot) számoltak meg, amely a kiadott karszalagok alapján hozzávetőlegesen 3000 személy hozzájárulásából gyűlt össze. Az összeg célirányos felhasználásáról az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik.
Olvasson még:
A közleményben felhívják a figyelmet, hogy október 31-ig folytatódik az adománygyűjtés. Lehet SMS-t küldeni, de várják az adományokat a Kincses Kolozsvár Egyesület (Asociația Clujul Comoară) számlájára, “Kárpátalja” jeligével. Az adatok megtalálhatóak a KMN honlapján az alábbi linken.