Fél év után befutott a Székely Gőzös

Amely most már Kék Nyíl. "Minden néni hálálkodik a jóistennek, hogy megjött a vonat."
Hirdetés

Akkora esemény, hogy újraindult a Székelyudvarhelyet Segesvárral és Nagyszebennel összekötő vonat, hogy az uh.ro gyakorlatilag a szerelvényre költözött, és onnan közvetíti az első utat. Sőt az uh.ro újságírói voltak az elsők, akik jegyet váltottak a most már CFR működtette járatra hajnali negyed ötkor.

Az udvarhelyi hírportál legalább július óta ironikusan követi a témát, a szellemvonattá vált egyetlen udvarhelyi járatot és azt, hogyan nő a fű az állomáson – a hatóságok ugyanis júliusra ígérték a járat újraindítását.
 
A napokban kiderült, Kék Nyíl típusú szerelvény közlekedik a vonalon, megalkották a menetrendet is, és ma hajnaltól közlekedik. Olcsóbb, mint a busz, nagyok az ablakai, tiszta a mosdó, bár egyelőre víz nincs benne. Délután a helyi potentátok is megtekintik a szállítási infrastruktúra székelyudvarhelyi boomját.
 
Az alábbi linken lehet együtt örömködni a helyiekkel és jól szórakozni.

 

Fotó: Kakasy Botond / uh.ro

 

Hirdetés