Csak meg akarja mutatni Székelyföldet a határainak kivilágításával. Szerinte Székelyföld körvonala is szimbólum.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közösségi élményt kíván nyújtani a székelyeknek azzal, hogy október 24-én este őrtüzekkel és fényszórókkal kivilágítják Székelyföld külső határait. Erről Izsák Balázs SZNT-elnök beszélt kedden, egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
„Nem az a cél, hogy bekerüljünk a rekordok könyvébe. Az az elsődleges célunk, hogy minél több székely ember számára közösségi élményt adjunk” – jelentette ki Izsák Balázs. Hozzátette, hogy a székely zászló mellett Székelyföld körvonala is jelkép, és meg akarják mutatni, hogy Székelyföld körvonala
„Tudatosítani kell az emberekben, hogy ehhez a területhez ragaszkodunk. (...) Ez az a terület, amelyen a székelység ma is 75 százalékos többséget alkot, és amelyen a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája szerint a magyar nyelv regionális nyelv” – fogalmazott Izsák Balázs.
Izsák Balázs elmondta, számítanak az önkormányzatok, a történelmi magyar egyházak és a politikai szervezetek mozgósítására. Hozzátette, arra számít, hogy ezen a rendezvényen többen vesznek részt, mint a 2013 októberében tartott székelyek nagy menetelésén, hiszen kevesebbet kell majd utazni ahhoz, hogy Székelyföld belső településeiről eljussanak egy-egy határtelepülésre.
Elmondta, az eredeti elképzelés az volt, hogy kilométerenként gyújtsanak őrtüzeket Székelyföld mintegy 750 kilométert kitevő határvonalán, de ma úgy látják, hogy nem lehet központilag kijelölni a világítási pontokat. Ezért mindenütt a helyi közösségektől várják, hogy
A résztvevőket mindenütt 17 óra 30 percre várják a gyülekezési pontokra, és a csoportok ökumenikus istentiszteletek után indulnak el a határra, ahol egy később rögzítendő időpontban gyúlnak majd ki a fények.
Izsák Balázs arra figyelmeztetett, hogy az őrtüzek fényét gépjárművek ezrei egészíthetik ki fényszórójukkal, úgy, hogy a vízszintes fényt tükrök segítségével az ég felé irányítják. Hozzátette, szervezik, hogy Székelyföld kivilágított határairól légi felvételek készüljenek.
Az SZNT elnöke elmondta, az elmúlt napokban háromszéki határtelepüléseket látogatott, és nagy lelkesedés tapasztalt a helyi közösségekben. Reményét fejezte ki, hogy ez a megmozdulás a „sajtó ingerküszöbét” is átlépi, és ráirányítja a figyelmet a székelyföldi autonómiatörekvésekre.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.