Vasárnap érkezett a legtöbb menekült Szerbiába

Macedóniából nagyjából ötezer személy érkezett Szerbiába vasárnap délután és éjszaka. Szerbián mintegy két nap alatt utaznak át.
Hirdetés

Ötezer bevándorló érkezett Szerbiába Macedóniából vasárnap délután és hétfő hajnal között, ez az eddig látott legnagyobb áradat – mondta az M1 aktuális csatorna tudósítója Presevoban.

Jelenleg mintegy kétezren várakoznak a helyi sátortáborban, szintén kétezren pedig már el is indultak a szerb-magyar határ irányába, tehát egy-két napon belül újabb hullám érheti el Magyarországot – tette hozzá.
 
A Hegyeshalomból jelentkező tudósító azt mondta, az 1-es úton lévő „régi” határátkelőhely még mindig le van zárva, csak a migránsokat szállító buszokat engedik át. Magánszemélyek az M1-es autópályán keresztül érhetik el Ausztriát, ehhez autópálya-matricát kell vásárolniuk.

Hirdetés