// 2026. október 15., csütörtök // Teréz
Rostás Szabolcs Rostás Szabolcs

Hivatali ámokfutás

// HIRDETÉS

Nem az a baj a háromszéki fogyasztóvédelmi hatósággal, hogy hatáskörénél fogva megpróbálja ellátni a feladatát, hanem az, hogy vezetője olyan akciókra ragadtatja magát, amelyekről ordít, hogy a magyar közösség ellen irányulnak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Rostás Szabolcs
2015. szeptember 04., 13:15

„Román nyelvű szabályzatot, programot követelni egy színmagyar rendezvényen, lekapartatni a Székelyföld elnevezésére utaló SIC-matricát a taxisokkal, eltávolíttatni a „székely ízek” árucímkét egytől egyig rosszindulatú kekeckedés, amely mögül kikönyököl a sovinizmus. Hasonlóképpen életszerűtlen követeléssel rukkolt elő Hargita megye prefektusa is, amikor arra szólította a székelyudvarhelyi helyi rendőrséget, hogy gépkocsiján a „hivatalos román szöveg” alá szuszakolja a magyar feliratot.

Főleg a román politikai elit a ludas abban, hogy az állami intézmények székelyföldi képviselői elszabadult hajóágyúként viselkedhetnek, mivel nyíltan már nem mer kiállni a kisebbségek jogainak érvényesítéséről megszavazott jogszabályok mellett, ami megfelelő táptalajt nyújt a magyar feliratú rendőrautó miatti felhördülésre és a hivatali túlkapásokra egyaránt.

Mindemellett érthetetlen az is, hogy az RMDSZ ingerküszöbét nemigen érték el sem a hargitai prefektus, sem a háromszéki főfogyasztóvédő magyarellenes kirohanásai, holott ezeket immár ideje Bukarestben is szóvá tenni. Reméljük, az eddigi csend csak a nyári szabadságolásnak betudható.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.