Miközben Európát sohasem látott menekültválság sújtja, a román hatóságok egy két évvel ezelőtt aktív, jól szervezett embercsempész-hálózatot számoltak fel, mely szír migránsokat csempészett – elsősorban Szatmár megyén keresztül – Németországba.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) közleménye szerint a bűnszervezet 2013 januárja és szeptembere között több csoport illegális bevándorlót juttatott át a petei és csanálosi zöld határon – esetenként hamis iratokkal a „rendes” határon – Magyarországra, majd onnan Németországba.
Olvasson még:
A hálózatot egy iraki származású német állampolgár, Badel Alias vezette, akinek a munkáját minden országban külön csoportosulások – szír, német, török, bolgár és román állampolgárok – segítették. A bukaresti törvényszék még 2013 szeptemberében kérte Badel Alias kiadatását Németországtól, erre azonban csak idén júliusban került sor.
Romániában több kisebb csoport végezte az embercsempészetet. A Szatmár megyei bűnszövetkezet például kilenc tagból állt, vezetőjük Khara Mohammed Mohammed volt, akit még 2013 novemberében bíróság elé állítottak.