// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Megszavazta a kormány az orvosok béremelését

// HIRDETÉS

Októbertől 25 százalékkal emelik az egészségügyi rendszerben dolgozók fizetését. A pedagógusok is tárgyalnak a béremelésről.

Elfogadta az állami egészségügyi rendszerben dolgozó alkalmazottak 25 százalékos béremeléséről szóló sürgősségi rendeletet szerdai ülésén a kormány. A rendelet értelmében októbertől 25 százalékkal emelik az állami egészségügyi rendszerben dolgozó valamennyi alkalmazott alapbérét. Victor Ponta miniszterelnök korábbi bejelentése szerint az intézkedés csaknem 200 ezer embert érint. Közölte,

181 ezer alkalmazott tartozik az egészségügyi minisztériumhoz,

és további 12 380 egészségügyi alkalmazott dolgozik az önkormányzatok, illetve azon szervezetek kötelékében – védelem, belügy, hírszerzés –, amelyeknek saját egészségügyi hálózatuk van. A béremelés a családorvosokat nem érinti, mert ők magánvállalkozásként működtetik rendelőiket, az egészségügyi pénztárral kötött szerződések alapján.

A bukaresti kormány által kiadott közlemény szerint a béremelésnek megfelelő arányban 3.100-ról 3.875 lejre emelkedik az a jövedelemküszöb, amely alatt a rezidens orvosok a számukra biztosított havi 670 lejes ösztöndíjakra is pályázhatnak. A rendelet értelmében ezentúl – a kezdő tanárokhoz hasonlóan –

a 35 év alatti rezidens orvosok igényelhetik egy állami bérlakás kiutalását.

Ponta a szerdai kormányülésen kijelentette, hogy a kormány az oktatást is ugyanolyan fontosnak tartja, mint az egészségügyet és a tanárok fizetését is emelni fogja, konkrét határidőket és százalékokat azonban nem említett. A kormányfő korábban azt ígérte, az októberi 25 százalékos béremelés csak a kezdet, a kabinet egy törvénytervezetet terjeszt a parlament elé, amelynek alapján 2016-ban és 2017-ben is újabb 25–25 százalékkal növelik az egészségügyi alkalmazottak bérét.

A múlt heti bejelentés bérkövetelési hullámot indított el az egész közszférában. Hétfőn a tanügyi szakszervezetek képviselői tárgyaltak a kormánnyal, de egyelőre nem jutottak konkrét megállapodásra. A román nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy a jövőre tervezetett 4-5 százalékpontos áfa-csökkentés és a közalkalmazotti bérek emelése fenntartható-e hosszú távon, és óvatosságra intették a bukaresti kormányt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.