// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Csaláson kapta Johannisékat a Rise Project

// HIRDETÉS

A bukaresti oknyomozó portál szerint az államfő 115 ezer euróval több jövedelmet szerzett, mint amennyit bevallott, és ezt sem mind legálisan szerezte.

 Klaus Johannis minden, ingatlanok bérleti díjából szerzett jövedelmét hiánytalanul feltüntette a 2004 óta rendszeresen elkészített vagyonnyilatkozataiban, és azok után minden adót is díjat befizetett – közölte hétfőn az államelnöki hivatal, miután megjelent a Rise Project cikke, amely éppen ennek ellenkezőjét állítja. 

A Rise Project 2004-ig visszamenőleg elemezte a decemberben beiktatott államfő vagyonnyilatkozatait, és összehasonlította az azokban szereplő lakbéreket azokkal a bérleti szerződésekkel, amelyeket a szebeni kereskedelmi kamarától kapott. A kereskedelmi kamarához a szerződéseket az ingatlanokat bérlő cégek nyújtották be igazolandó, hogy legálisan működnek ott. 

Klaus és Carmen Johannis ingatlanbérbeadásból származó jövedelme nagyrészét két ingatlan termelte 2004 és 2007 között, a vagyonnyilatkozatuk szerint ebben az időszakban 35 ezer eurót. A szerződések alapján azonban a reális összeg eléri a 150 ezer eurót. Az oknyomozó portál szerint főként ebből az összegből, és nem különórák adásából alapozta meg a tanár házaspár jelenleg hat házból álló ingatlanvagyonát.

A Rise Project szerint az is gyanús, hogy Johannis polgármesterként több évben is azonos bérleti díjakat tüntetett fel lejben a vagyonbevallásában, miközben a szerződéseket valutában kötötték, azok árfolyama pedig ingadozott.

A legsúlyosabb vád szerint a jövedelem jelentős részét termelő házat a Johannis-házaspár okirathamisítással szerezte, amelyet egy ezért már elítélt, alsóporumbáki önkormányzati jegyző követett el, de a dokumentum alapján Johanniséknak ítélt ház tulajdonjogát a bíróság nem változtatta meg.

Az államelnöki hivatal közleménye szerint mindez csak spekuláció, viszont az okirat-hamisítási ügyet nem is említi.

Egy augusztus eleji közvélemény-kutatás szerint az államfő bizalmi indexe jelentősen csökkent, de még mindig ő a legnépszerűbb politikus Romániában: a megkérdezett választópolgárok 59 százaléka mondta azt, hogy bízik az államfőben. További részletek az alábbi linkeken.

Fotó: presidency.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.