Teodor Baconschi alaposan beolvas a píszí fajtának.
A jelenkori demokrácia a kisebbségek (szinte totalitárius) kultusza irányába fejlődött. Ez a politikai korrektség következménye. Mi ez az írás, egy újabb neokonzervatív támadás a „PC-baloldal” ellen? Onnan fúj a szél, amit Paul Barbăneagră a „Nyugat kalifornizálódásának” nevezett? Nincs itt semmi támadás. Csak megpróbálom leírni ezt az ideológiát, feltárni az okait és felmérni a gondolkodásunkra és társadalmunk megszervezésére gyakorolt következményeit.
Mert mondjon bárki bármit, a politikai korrektség (political correctness, PC) nemcsak a poszt- és neo-marxista baloldalt hódította meg, hanem a fő egyetemi citadellákat is bevette – az UCLA-tól a London School of Economics-ig…
A szárnyakról más hadseregek – mint például a „gender-tanulmányok” frontjára besorozottak – által támogatott
egyre hatékonyabb inkvizícióként cselekszik. Miért az inkvizíciót hozom fel és nem valamiféle modern Leviathánt? Mert a tridenti katolicizmus doktriner törvényszékéhez hasonlóan a PC a javadat akarja, segít a megváltás elnyerésében.
Először is az emlékezettől váltsd meg magad. A PC-embernek többé nincs emlékezete. Arra nevelték, hogy a gyűlöletes fehér ember múltját elmondhatatlan szörnyűségek gyűjteményének lássa. Semmit sem lehet már megmenteni a Nyugat eddigi katonai, intellektuális, vagy vallási dicsőségéből. Minden hazugság, a nép ópiuma, rabszolgaság, jogtalan hódítás, társadalmi elnyomás, gyilkosság, genocídium, nemi erőszak volt.
Mint minden – elkerülhetetlenül radikális és utopisztikus – forradalom, a PC is a „tabula rasa”-ból indul ki: 10.000 évnyi elhibázott, hibás, perverz, irracionális történelmet fognak végre kijavítani egy hajthatatlan erkölcsi rendőrség segítségével, mely a többséget, a fehér fajt, a kereszténységet, az állítólagosan „magas” kultúrát hibáztatja. Azt az abszurd kánont, mely szerint Novalis vagy Shakespeare talán mégiscsak fontosabb, mint ez vagy az a harlemi „street performer”, vagy valamilyen, a gyarmatosítás utáni igazságtalanságokon felháborodott nigériai rapper…
Cserébe a PC dicshimnuszokat zeng az etnikai, szexuális kisebbségekről, vagy legalább a „második nemről” (Simone de Beauvoir szavaival). De a PC-ben van még egy szigorúan totalitárius vonás is:
az alternatívák nélküli félremagyarázás, az árnyalatok megsemmisítése, a dualista sémák abszolutizálása, az apriori gyanakvás mániája. Egy ilyenfajta viselkedéssel szemben pontosan úgy érzed magad, mint aki bekötött szemmel áll néhány méterre a kivégzőosztagtól.
Hiába hivatkozol az ártatlanságodra, a jóhiszeműségedre, az igazság keresésének intellektuálisan semleges óhajára. Bűnös vagy, mert fehér vagy, hiszel Jézus Krisztusban, szereted a „magas” kultúrát – a pre-szokratikusoktól Wittgensteinig – és azt szeretnéd, ha ükunokáid ne Bamakóként tekintsenek Párizsra.
Sok konzervatív filozófus – olvassák, például, az angol Roger Scrutont – már elítélte ezt a mérgezett és végső soron öngyilkos kisiklást. De a kemény értékek megvédése révén történő jogos önvédelemhez való visszafordulásuk nem volt meggyőző, vagy a média elszabotálta.
Hiába mutattak rá, hogy a kisebbségek bálványozása ez utóbbiak bármiféle erkölcsi, polgári, intellektuális többség feletti diktatúrájához vezet. Hogy ez torzítja az értékek természetes kiválasztódását. Vagy, hogy a biankó csekkek alapján történő vezeklések igazságtalanságokat és képmutatást eredményeznek.
Tovább folytatódik a „bűnös” többség kasztrációjának és angelizációjának folyamata és már bármiféle szégyen nélkül: feltételezem, hogy még emlékeznek annak a – Nobel-díjas – professzornak az esetére, akit elbocsátottak egy nagy brit egyetemről, mert egy ázsiai kongresszuson tett néhány „szexistának” tartott kijelentést… (Nicholas Taleb hivatalosan bojkottálja a kérdéses egyetemet).
Amikor egy totalitárius etika megfoszt a munkahelyedtől, öncenzúrát javasol, vagy éppenséggel kényszerít rád, megbélyegez és gyakran közszolgálati adókon lefolytatott médiakampányokkal gyilkolja le az imázsodat, akkor a demokrácia komolyan meginog. És pont ez történik.
Nekünk, románoknak, pedig túl kevés demokratikus tapasztalatunk van ahhoz, hogy hatékony ellentesteket termeljünk ki magunkban a „politikai korrektség” alattomos agressziójával szemben.
A PC kérdése
Csak – az „áldozati” szerepüket nagyon is jövedelmezően gyakorló – híveinek van joguk megmondani, mi a jó, kikényszeríteni ezt a jót és elítélni bármit, ami csak eszükbe jut.
Azt mondják, például, nekünk, hogy primitív, zömmel és reziduálisan falusi, macsó, a (Lucian Boia által leírt „elrománosítási” évszázad után) a kisebbségekkel szemben intoleráns társadalom vagyunk.
OK. De akkor miért ne a keresztény-demokrata, vagy egy modernitásra nyitott ortodox humanizmus irányzatán keresztül tanulnánk meg a demokratikus tolerancia szabályait?! Miért annak a gondolatnak az akadémikus terjesztésével csökkentsem Vasluiban a nemi erőszakok számát, hogy minden férfi potenciális erőszaktevő (ahogy a radikális feminizmus állítja), ahelyett, hogy a nőiesség, mint az isteni anyaság reflexének keleti teológiáját hoznám vissza modern szociológiai és retorikai formákkal? Ezek csak kérdések formájában említett egyszerű példák. A listát, persze, még tovább lehetne folytatni.
Azt szeretném, ha ez a szöveg elindítana egy komolyabb vitát a politikai korrektségről. Furcsa: egyre elnyomóbban lép fel, mégis sok – már pavlovosodott – ember fel sem fogja, hogy… áldozata lett. Áldozata? Igen, az offenzív viktimizálódás ideológiája irtózik a diszkriminálásoktól…
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy olyan nőjogi konferencia kerekasztal-beszélgetésén vettünk részt, ahol a bántalmazás témáját konkrét jogi lépések és beavatkozási lehetőségek ismertetésével járták körül.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluban, a család és a helyi közösség segítséget kér a megtalálásához.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.