// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Ponta szerint Magyarország provokálja Romániát

// HIRDETÉS

A román kormányfő az összes elcsépelt panelt felsorakoztatta Magyarország lejáratására.

Victor Ponta román miniszterelnök szerint Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az Egyesült Államok részéről „rendszeres bírálatoknak" van kitéve.

A szabadságáról hétfőn visszatért kormányfő a România hírtelevíziónak adott, élőben közvetített hétfő esti interjúban reagált azokra a kijelentésekre, amelyeket Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tett a România Liberă napilapban hétfőn közölt interjúban.

„Azt hiszem, hogy a magyar kormány – a nagykövet ugyanis a kormány játékát űzi – erősen próbál provokálni bennünket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, és akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba" - jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette: nem kíván bekapcsolódni ebbe a játékba, és azt akarja, hogy a magyar kormány feleljen azért, amit tesz.

„Örvendek annak, hogy a magyarok Romániába jönnek élelmiszert vásárolni, és nyugati cégek, amelyek korábban Magyarországon működtettek gyárakat, most ezeket Romániába költöztetik. Én elégedett vagyok ezzel. (…) Nem hagyom magam provokálni" - jelentette ki Victor Ponta.

A miniszterelnök azt is megemlítette, hogy szerinte a magyarok azért járnak Romániába élelmiszert vásárolni, mert kormánya júniusban 24 százalékról 9 százalékra csökkentette az élelmiszerek áfáját.

„Magyarországon 27 százalékos az élelmiszerek áfája. Igen, hozzánk jönnek vásárolni. Ezért idegesek amiatt, hogy nem nyitunk elég utat a két ország között" - jelentette ki.

Zákonyi Botond nagykövet a România Liberă bukaresti napilapnak adott interjúban egyebek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat" a román fél részéről.

Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása késik a román fél miatt. Zákonyi Botond azt is sérelmezte, hogy Victor Ponta többször bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, akit folyamatosan nacionalistának és Európa-ellenesnek tüntetett fel. Ponta a baloldali, európai, „jóságos Victor" szerepét akarja eljátszani Európában a „rossz Viktorral" szemben - magyarázta a nagykövet.

A nagykövet kijelentései miatt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumhoz Nagy Károly Zoltánt, Magyarország bukaresti nagykövetségének az első beosztottját, aki a szabadságát töltő Zákonyi Botondot helyettesíti.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.