Tusványos hagyományosan a román-magyar párbeszéd színtere is – a magyar-magyar dialógus mellett –, az utóbbi években azonban láthatóan megcsappant a szabadegyetem interetnikus programjainak mennyisége és súlya. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, az Erdélyi románok az autonómiáért – együtt vagy külön? panel moderátora szerint a tábor szervezői folyamatosan keresik a kapcsolatot a lehetséges román partnerekkel, de az a tapasztalatuk, hogy eleve
azok a román politikusok és értelmiségiek jönnek el, akik egyébként is nyitottak,
ergo nem kell meggyőzni őket az autonómia szükségességéről. Mint Sabin Gherman, akit nem kell bemutatni a magyar olvasóknak: Tusványoson ő képviselte, Lucian Constantin, az Erdélyi Demokrata Liga elnöke mellett, az erdélyi román autonomistákat. Gherman szerint az a probléma, hogy a magyar-román párbeszédben – nyilván képletesen – „Google Translate”-et használunk, a kommunikációban „fordítási” problémák adódnak, nem értjük egymást – ennek részben az az oka, hogy a politikai vezetőinken keresztül kommunikálunk egymással.
Az utánozhatatlan stílusú Sabin Gherman azt mondja, megérett az idő az Erdélyiek Pártjának létrehozására
Ebben a magyar politikai vezetők is ludasak, nem csak a románok: egyrészt csak választási időszakban „autonómiáznak”, másrészt az autonómia-elképzeléseik etnikai alapúak. Az RMDSZ autonómiatervezete például technikai értelemben kiváló, de csak a Székelyföld számára kínál megoldást, a Néppártét jobbnak tartja, mert Románia föderalizálásának gondolatával a teljes országra kiterjedő megoldást javasol. Úgy véli, a regionalizmust és az autonómiát
nem az etnicizmussal, hanem a modernizációval kell összekapcsolni.
Gherman már a felütésben utal arra, hogy szükség lenne egy Erdélyi Pártra, amely a három erdélyi etnikum és kultúra teljes nyelvi és politikai egyenlőségének eszméjén alapszik – és ebből jottányit sem szabad engedni, mert másként nincs esély egy transzetnikus alakulat létrehozására. A beszélgetés során azonban kiderül, hogy ezt a fajta politikai szerveződést nem mindenki tartja megfelelőnek – a törésvonal pedig, bizony, etnikai jellegű.
Lucian Constantin, az Erdélyi Demokrata Liga elnöke ugyanis többé-kevésbé osztja Gherman nézetét. A Liga nyitott minden erdélyi etnikum számára, és bár alig több mint egy éve alakultak, idővel szeretnének az erdélyi autonomisták reprezentatív szervezetévé válni – ehhez persze az kell, hogy kitörjenek a Facebook világából az interneten kívüli nyilvánosságba is, helyi alapszervezeteket építeni mindenütt, sok munka és pénz szükségeltetik tehát.
Az EDL alapvetően kulturális egyesületként működik, de Constantin szerint tisztában vannak azzal, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz belépniük a napi politika világába, részévé válni egy reménybeli – és közelebbről meg nem határozott – transzszilvanista politikai hálózatnak.
Lucian Constantin tudja: elkerülhetetlen, hogy az Erdélyi Demokrata Liga előbb-utóbb belépjen a napi politikába
Fancsali Ernő, az autonómiapetíció kezdeményezője, a Néppárt kolozsvári elnöke abban egyetért román beszélgetőtársaival, hogy az autonómiatörekvéseket nem szabad kizárólag Székelyföldre fókuszálni,
a multietnikus erdélyi párttal kapcsolatban viszont erős fenntartásai vannak.
Fancsali – aki beszámolt a legutóbbi autonómiapárti óriásplakát-mizériáról is – elvi alapon támogatna egy ilyen szerveződést, de gyakorlati megvalósulásának lehetőségét minimálisra taksálja. Mégpedig három okból:
- a román kormányzatok politikájának köszönhetően nagyfokú bizalomhiány alakult ki az erdélyi magyarságban a román politikum iránt;
- az elmúlt 25 évben az RMDSZ politikája a magyar képviselet elvesztésétől való állandó félelemre épített, sikeresen, ezért a magyarok nem fognak „román” pártra szavazni;
- a hasonló szlovákiai pártkezdeményezés, a Híd-Most negatív példaként vonult be az erdélyi magyar köztudatba, ezért a magyarok nem támogatnának ilyenszerű hazai pártot.
Fancsali Ernő (jobbszélen) szerint nincs realitása egy multietnikus erdélyi pártnak
Fancsali a multietnikus erdélyi párt helyett egy másik modellt javasol: az autonomista román és magyar pártok és szervezetek szövetségét, amelyen belül a helyi lakosság etnikai összetétele alapján osztanák le a választókerületeket. Egy ilyen konföderatív alapú pártszövetségnek nem hogy 5-10 éven belül, de már a következő választásokon is van némi realitása.
Sabin Gherman is a félelemre helyezi a hangsúlyt:
az együttműködést az gátolja leginkább, hogy a magyarok – jogosan – félnek az asszimilációtól (ezért helyezik etnikai alapra a politikájukat és nem „közösködnek” a románokkal), a románok pedig úgy érzik, ha „összeállnak” a magyarokkal, a közigazgatási autonómia gyakorlati megvalósítását sodorhatják veszélybe (hiszen könnyen megkaphatják a bélyeget, hogy a magyarok szekerét tolják). Az új választási törvény azonban – amellett, hogy Constantin és Fancsali szerint veszélyeket is rejt magában, mert a pártalakítás megkönnyítésével szétaprózódhat az autonomista szcéna – kedvez egy új, multietnikus erdélyi párt létrehozásának, mert a magyar szavazók nem bíznak az új politikai kezdeményezésekben (lásd az EMNP választási sikertelenségét), a román szavazók viszont kifejezetten igénylik a politikai vérfrissítést, mert torkig vannak a meglévő nagy pártokkal.
Gherman szerint ki kell használni ezt a helyzetet: „olyan egyszerű mindez, hogy már bonyolultnak tűnik”.
szöveg: Papp Attila Zsolt; fotók: Szabó Tünde