Nagy bajban a román állami televízió

Az országos adóhatóság 700 millió lejes adósság miatt befagyasztotta a Román Televízió számláit.
Hirdetés

Nyílt titok volt eddig is, hogy a Román Televíziónak (TVR) óriási tartozásai vannak. 2012-ben ezek átütemezéséről egy memorandumot is elfogadtak, amelyet azonban az új vezérigazgató, Stelian Tănase az utóbbi időben már nem tartott be.

Eddig tartott az országos adóhatóság (ANAF) türelme: hétfőn zárolta a médiaszolgáltató számláit. A Mediafax értesülése szerint a többi nagy tartozásokat felhalmozó állami szolgáltatókra is hasonló sors vár. A Román Televíziótársaság mellett zárolták még a bukaresti felszíni közszállítási vállalat számláit is. Ennek adóssága eléri a 272 millió lejt, és perben állnak az adóhatósággal, mert kifogásolják ez utóbbi által megállapított tartozás nagyságát.

A TVR igazgatótanácsa kedden válságtanácskozást tartott, amelyen eldöntötték, augusztus 1-től bezárják a közszolgálati televízió hírcsatornáját, a TVR Newst, és csökkentik a vezetőségi funkciók számát különböző részlegek összeolvasztása révén. A televízió vezetősége szerint ebben a helyzetben bármikor megbénulhat az intézmény működése a számlazárolási intézkedés következtében. 

A TVR a 2014-es évet összesen 81,5 millió lejes veszteséggel és 700 millió lejes adóssággal zárta.

Fotó: rfi.ro

Hirdetés