Érettségi: Erdélyben javítják az erdélyi dolgozatokat

Vagyis olyan másik megyében, ahol szintén oktatnak magyarul.
Hirdetés

Nem sorsolással döntenek, hanem a minisztérium irányítja más megyékbe javításra az érettségizők írásbeli dolgozatait – közölte a Krónikával csütörtökön Király András.
Az oktatási államtitkár elmondta, Sorin Cîmpeanu miniszter arról biztosította, hogy a kisebbségi nyelven érettségizők dolgozatai nem kerülhetnek olyan megyébe, ahol az illető nyelven nem oktatnak. Hozzátette, hogy a belső eljárás során a megyék méretét, illetve minőségi szempontokat is figyelembe vesznek.

„Elővigyázatosan történik az irányítás, hétfőig senki nem tudhatja, hogy hova kerülnek a dolgozatok” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a magyarul érettségizők munkái nem kerülhetnek a Kárpátokon kívülre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a módosítás nem befolyásolja az írásbeli vizsgák menetét.

Az érettségi hétfőn kezdődő írásbeli vizsgáin a tételsorsolás, a tételek kiosztása az előző évekhez hasonlóan zajlik, és a magyar diákok esetében attól sem kell tartani, hogy a távolságok miatt nem lesznek meg időben az eredmények, mondta az oktatási államtitkár.

„A dolgozatok eddig is utaztak megyén belül, egyik vizsgaközpontból a másikba. Most ezt kiterjesztik” – magyarázta az újítást Király András. Ugyanakkor rámutatott, az ezt előíró minisztériumi rendelet vitatható, hiszen nem használ az oktatásnak egy olyan módosítás, amely megkérdőjelezi a vizsgáztatók becsületességét.
 

Hirdetés